Vágólapra másolva!
Egykori mecénása, Ron Dennis megérti a háromszoros világbajnok viselkedését, de nem tartja elfogadhatónak, hogy ilyen kicsapongóan él.

Bírálta korábbi protezsáltját, Lewis Hamiltont a McLaren elnöke, Ron Dennis. A 68 esztendős üzletember 1997-ben szerződtette a brit pilótát, akivel 2008-ban megnyerték az F1-es világbajnokságot, mielőtt Hamilton 2012 végén elhagyta a csapatot a Mercedes kedvéért. A háromszoros vb-győztes a nyáron az Origo GPhírek-nek elmondta, a kihívás mellett az is motiválta, hogy szabadabban élheti az életét.

„Érdekes tapasztalat volt mindannyiunk számára, nem volt mindig teljesen sima és kiegyensúlyozott” – mondta Dennis a Hamiltonnal töltött évekről a Marketing Magazine-nak. Dennis híresen vonalas, és megköveteli a versenyzőitől, hogy visszafogott stílust képviseljenek, így nem meglepő, hogy elismeri: „Nem mindent helyeslek, amit tesz vagy mond.” Úgy véli, Hamilton néha „kisiklott”, de ezért nem veti meg a 30 esztendős pilótát.

Dennis és Hamilton 2007-ben: Már a bemutatkozás éve sem alakult egyszerűen Forrás: DPA/AFP/Gero Breloer

„A kiváló sportolók a meghozott áldozatok révén válnak naggyá. Ezek az áldozatok néha meghatározók a gyermekkorukban, ezért nem mindig rendelkeznek az általánosan elfogadott szociális készségekkel és viselkedésmintákkal, nem mindig mennek keresztül a megfelelő fejlődésen” – magyarázta Dennis, aki úgy véli, egykor „pótapaként” is funkcionált Hamilton oldalán, akit 2009 elejéig az édesapja menedzselt.

Dennis leszögezte, hogy Hamilton „a McLarennél nem viselkedhetne így, mert nem engednénk meg neki. Most ledobja magáról a láncokat, nem akarja tovább viselni őket.” Mióta elhagyta a wokingi istállót, Hamilton a derekától a nyakáig kitetováltatta magát, folyamatosan celebpartikra jár, kirívóan öltözködik, egymás után veszi a luxusautókat. Nemrég kimerültség miatt össze is törte az egyiket, a napokban pedig lebukott, amint vezetés közben telefonál.

Hamilton: Superman akartam lenni

A brit rendszeresen feleleveníti, hogy egy angliai kisvárosból, Stevenage-ből származik, és rögös utat járt be a világhírnévig. „Amikor úgy öt éves lehettem, és elkezdtem Forma-1-et nézni, Superman akartam lenni vagy Ayrton Senna. Inkább Superman, mert az elég menő lett volna, csak éppen lehetetlen. Persze fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd belőlem is Forma-1-es pilóta válhat” – jelentette ki.

„Ha van valami, amit az ember valóban, igazán csinálni akar, akkor nem hagyhatja, hogy más azt mondja neki, nem teheti. Nem szabad hagyni, hogy a felnőttek megmondják, mire nem vagy képes. Voltak tanáraim és más gyerekek szülei, akik azt mondták, hogy soha sem lesz belőlem semmi. Nem szabad az embernek elvesztenie a magába vetett hitét. Én szerencsés vagyok, mert az egész életem során hittem magamban. Ez vezetett el oda, ahol ma tartok.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!