Vágólapra másolva!
Az enstone-i istálló várhatóan távozó csapatfőnök-helyettese szerint az F1-nek meg kell újulnia, és a résztvevők, valamint a sportot irányító vezetők együttműködésének jelentőségét hangsúlyozta.

Várhatóan heteken belül eltűnik a Lotus név a Forma-1-ből, és átveszi a helyét a csapat felvásárlását tervező Renault, így jó eséllyel az enstone-i istálló vezetésének tagjai is búcsút mondhatnak az állásaiknak. Ez nem tántorította el Federico Gastaldit, a Lotus csapatfőnök-helyettesét, hogy hangot adjon az F1 jelenével és jövőjével kapcsolatos aggodalmainak. Úgy véli, a sportágra megújulás vár.

„Szerintem kulcsfontosságú a Forma-1 számára, hogy felülvizsgálják az üzleti modelljét” – mondta az argentin. „A sportban olyan sok anyagi gond merül fel, a csapatoknál és a versenyek promótereinél egyaránt, hogy nehéz megjósolni, mi lesz ennek a vége. Tudom, hogy (Bernie) Ecclestone úr és az FIA próbál változtatni a helyzeten, és azt is tudom, hogy a csapatokkal még akkor sem mindig könnyű együttműködni, amikor rákényszerülünk erre. A céljaink és lehetőségeink túlságosan is eltérőek, és szinte mindig az önvédelem kerül előtérbe” – vélte.

Nincs nagy jövője a Lotusnak, a csapat vezetése pedig az F1-ért is aggódik Forrás: Lotus F1 Team

A Lotus 2013 óta folyamatosan súlyos anyagi gondokkal küzd, először Pastor Maldonado szerződtetése mentette meg őket, majd Jolyon Palmer és Carmen Jordá személyében további fizető pilótákat igazoltak. Ennek ellenére továbbra is pénz szűkében vannak, és bár azt mondják, jövőre is el tudnának indulni a világbajnokságon, gyakorlatilag arra várnak, hogy a Renault többségi tulajdonrészt vásároljon a csapatban, és hosszabb távon is megóvja a vállalatot a csődtől.

Gastaldi korábban az 1998-ig megrendezett Argentin Nagydíj szervezői között is jelen volt, manapság pedig testvére győzködi a politikusokat és Ecclestone-t, hogy az F1 visszatérhessen a dél-amerikai országba. Federicót viszont a promóterek nehézségei is aggasztják. „Ahogy már korábban is elmondtam, (a csapatoknak) minden tőlük telhetőt meg kell tenni, hogy segítsék a promótereket a jegyértékesítés terén” – jelentette ki. „Mire megyünk szurkolók nélkül?”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!