Vágólapra másolva!
Ezt a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn mondta, miután a venezuelai pilóta nekiment Marcus Ericsson autójának a Brazil Nagydíjon. A Lotus szerint túlzás volt megbüntetni.

A Brazil Nagydíj sem múlt el látványos vezetői hiba nélkül Pastor Maldonado részéről. A Lotus versenyzője ezúttal a sauberes Marcus Ericssonnal akadt össze, aki emiatt megpördült a Senna S-kanyarban, így csak a 16. helyen ért célba. Maldonado 5 másodperces időbüntetést kapott az vétségért, de Felipe Massa kizárása után feljött a 10. helyre a Williams függőben lévő büntetése miatt még nem hivatalos végeredményben. A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn nem nézte jó szemmel Maldonado manőverét.

„Marcus autója egyértelműen előrébb volt, de ő gyakorlatilag nekiment” – mondta az Autosportnak. „Mit lehet erre mondani? Ez már nem az első alkalom, hogy ilyen helyzetbe kerül, nagyon-nagyon idegesítő, hogy már megint vele volt baj. Marcus jól vezetett, kezdte ledolgozni a hátrányt, amit az után szedett össze, hogy hibázott a rajtnál és kicsúszott. Maldonado beesett mellé a belső íven, és megforgatta. Ez nagyon bosszantó.”

Bár Maldonado rendszeresen összeakad ellenfeleivel, és gyakran a saját kárára is elkövet vezetői hibákat, ütközésért mindössze második alkalommal kapott büntetőpontokat a licencébe. Összesen hat ilyen pontja van, ebből hármat gyorshajtásért kapott a malajziai Safety Car-fázis idején. A Brazil Nagydíjon ellene hozott ítéletet Alan Permane, a Lotus vezető versenymérnöke túlzónak nevezte.

Szavazzon!

Megérdemelte-e Maldonado a büntetését?

„Nemrég beszéltem erről Charlie (Whitinggal), mert nem értem, miért (Maldonadót) kellene hibáztatni. Szerintem versenybaleset volt, de lehet, hogy elfogult vagyok. Ericsson hagyhatott volna egy kicsivel több helyet, mert így összekoccantak. Mivel jó lenne, ha kicsit visszavennének a büntetésekből, nem értem, miért volt abszolút 100%-ig Pastor hibája az eset. Ha pedig nem, akkor nem kellett volna megbüntetni” – vélte Permane.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!