Vágólapra másolva!
Már 2013 elején tisztázták, hogy az egyenlőség elvét alkalmazzák. Az egyetlen alternatíva ráadásul Hamilton 2. helyébe kerülhetett volna.

Nico Rosberg végig uralta a Brazil Nagydíjat, a mögötte haladó Lewis Hamilton nem tudta komolyan támadni őt a győzelemért. Pedig a brit úgy érezte, gyorsabb tudna lenni a csapattársánál, ezért arra kérte a Mercedest, hogy próbálkozzanak meg egy eltérő stratégiával. A Mercedes azonban már 2013 elején leszögezte, hogy egyenlő bánásmódban részesítik a versenyzőiket, amibe beletartozik, hogy hasonló helyzetekben ugyanazzal a taktikával versenyeznek.

„Már 2013-ban tisztáztuk az elveinket az azonos stratégiával kapcsolatban. Eddig nagyon jól működött, tehát nem is fogunk változtatni rajta" – nyilatkozta a Mercedes főnöke, Toto Wolff. „A versenyzők ráadásul az autóban ülve nem látják át pontosan a helyzetet. Vezetés közben néha elragadják őket az érzelmek, de ez érthető."

Hamilton úgy érzi, gyorsabb lehetett volna Rosbergnél Forrás: AFP

Wolff már a Mexikói Nagydíj után is elmondta, nem zavarja, ha a pilóták a futam közben kétségbe vonják a csapat döntéseit, hiszen ez is csak arra utal, mennyire akarják a győzelmet. „Mi őrző-védő kutyákat szerződtettünk, kiskutyák nem is kellenének" – magyarázta. „Ezt kellene mindenkinek megértenie – mi szeretnénk, ha őrző-védő kutyaként viselkednének. Persze néha van ebből feszültség, de ezzel nincs gond."

Az osztrák szerint ráadásul egyértelműen a háromkiállásos taktika volt a legbiztonságosabb Interlagosban. Az alternatív megoldással még Vettel is veszélyeztethette volna Hamilton 2. helyét, ezért „szóba sem kerülhetett", hogy a címvédő csak kétszer álljon ki. „Viszonylag kicsi volt az előnyünk a Ferrari előtt, ezért sokkal biztonságosabb volt lemásolni az ő taktikájukat" – magyarázta.

Wolff hozzátette, nem tiltják meg a versenyzőiknek, hogy alternatív stratégiákon gondolkozzanak, de a rossz megoldásokról mindenképpen lebeszélik őket. „Az az elvünk, hogy hagyjuk versenyezni a pilótáinkat, és másféle stratégiákat is felfedezhetnek" – mondta. „Azt viszont nem hagyjuk, hogy bármi áron kövessenek egy rossz alternatív stratégiát."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!