Vágólapra másolva!
A világbajnok szerint a rajtnál vagy a kerékcseréknél kell Nico Rosberg legyőzésével próbálkoznia, mert nehezen tudja majd követni a csapattársát a kanyargós pályán.

Ismét Nico Rosberg bizonyult gyorsabbnak a Mercedes háza táján, így a német pilóta az autójuk fölényének köszönhetően zsinórban 5. pole pozícióját ünnepelhette Sebastian Vettel társaságában, miután Lewis Hamilton lekéste a közös fotózást a Brazil Nagydíj időmérő edzése után. Hamilton nem indokolta meg az elmaradás okát, és nem is volt túl feldúlt újabb veresége miatt. Sőt, nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy az előző hat itteni futamból négyet a 2. kockából nyertek meg.

„Tényleg? Ezt nem is tudtam, de ez mindenképpen megnyugtató” – mondta a Sky Sportsnak. „Az előző itteni versenyen jó esélyem volt nyerni, de elkövettem egy hibát, így elvesztettem. A célom, hogy holnap ezúttal ne történjen ilyen, és megpróbáljak előre kerülni” – nyilatkozta a háromszoros világbajnok, aki a sajtótájékoztatón elmondta, „legfőbb idei feladatát” már elvégezte, utalva ezzel arra, hogy megengedheti magának a 2. helyet is.

Hamilton nem számít arra, hogy a pályán megelőzheti Rosberget Forrás: Daimler

Annál is inkább, mert bár a statisztikák mellette szólnak, Brazíliában még soha sem tudott nyerni, és tavaly is kénytelen volt Rosberg mögött áthaladni a célvonalon. „Ez egy igen rövid pálya, és nehéz mást követni itt, szóval versenyezni nem olyan jó rajta. A 11-es kanyarban nehéz egy másik autó mögött maradni, a 12-esre már alaposan lemaradunk, és mire nyithatjuk a DRS-t, igen nehéz közel kerülni. Nem itt a legkönnyebb előzni, de nem lehetetlen” – jelentette ki.

Hamilton szerint annyira kicsi a különbég közte és Rosberg között, hogy a rajtnál vagy a bokszkiállásoknál lehet helycsere, mert a pályán „nagyon valószínűtlen”, hogy előzni tudna. Ez alapján éppen bosszús is lehetne, de az időmérő után csak annyit mondott: „Ilyen az autóversenyzés. Az ember néha összehoz (egy jó kört), néha nem.” Hozzátette, az utolsó gyors köre során az 1-es és a 2-es kanyarban szedett össze hátrányt, amit később próbált behozni.

Rosberg megint a leggyorsabb volt Forrás: Daimler

Rosberg ellen viszont ez ma kevés volt, bár a német pilóta elismerte, hogy a Q3-ban már a határon autózott az utolsó köre során. „Elégedett vagyok a mai nappal. Innen a legjobb kezdeni a holnapi futamot. A Q2 nem igazán a tervek szerint alakult, de a Q3-ban mindent összeraktam” – magyarázta Rosberg, aki a Q2-ben is simán továbbjutott a 3. helyen, de a mért körében valóban több hiba is becsúszott, ám így is nyilvánvaló volt, hogy csak Hamilton lehet ellenfele a pole pozícióért.

Az időmérő után Niki Lauda is elismerően nyilatkozott Rosbergről a Sky Sportsnak. A Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnöke szerint a német ma egyértelműen gyorsabb volt Hamiltonnál. Rosberg kissé Vettel szavajárását átvéve megjegyezte, újabb pole pozíciója a pontverseny 2. helyéért folytatott versenyben is jól jön honfitársa ellen, hiszen „a 2. hely mégis csak jobb a 3-nál.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!