Társoldalunk:

Vettel már nem hibáztatja Ricciardót az ütközésért

2015.11.02. 11:14

Utólag belátta, hogy szerencsétlen versenybalesetről volt szó, amelyért az ellenfele sem érdemelt volna büntetést. A Ferrari kilenc éves mélypontra zuhant.

Sebastian Vettelnek Mexikóban zűrzavaros versenye volt: a rajt után kétszer is összekoccant Daniel Ricciardóval, amitől jobb hátsó defektet kapott, majd hiába tornázta fel magát, a 7-es kanyarban kipördült, végül ugyanott elfékezte magát, és a gumifalba csapódva kiesett. Habár a verseny közben és közvetlenül utána még Ricciardót hibáztatta az ütközésért, a felvételeket visszanézve változtatott a véleményén.

„Megnéztem az esetet. Először szörnyen mérges voltam, mert a defekt miatt elbuktam a versenyt. Most azonban már úgy látom, helyes volt, hogy senkit nem büntettek meg" – mondta. „Danielnek tényleg nem volt hová mennie, bár az is igaz, hogy egy nem igazi résbe szúrt be; egy ilyen helyzetet nehéz megítélni."

„A legutolsó pillanatban láttam meg, hogy ott van. Megpróbáltam szélesebbre venni a kanyart, de addigra késő volt, ráadásul túl gyorsan ment ahhoz az ívhez, amelyet választott. Összeértünk, ilyesmiért azonban nem szabad büntetést adni. Nem hibáztatom, csak nagy kár, hogy így alakult."

Ricciardo és Vettel ütközése az első kanyarbanForrás: AFP/Mark Thompson

A Mexikói Nagydíj sportfelügyelői – akiket versenyzői tanácsadóként ezúttal Mark Blundell segített – úgy ítélték, „egyik pilóta sem volt felelős teljes egészében vagy a másiknál jobban az ütközésért." Bár ez a futam után kevésbé kapott nyilvánosságot, Vettel ellen vizsgálatot indítottak azért is, mert az 1. körben a bokszba tartva levágta a 13-as kanyart. Végül megállapították, hogy az ütközés során kapott defekt miatt ott le is szakadt az autójáról a gumi, ezért nem tudott elfordulni rendesen, a pályaelhagyása tehát nem volt szándékos.

A Ferrari kilenc év óta a legrosszabb versenyhétvégéjét zárta Mexikóban, legutóbb ugyanis a 2006-os Ausztrál Nagydíjon fordul elő, hogy mindkét autójuk kiesett. „Az idén már a sikerült elérnünk az eget, most padlót fogtunk" – mondta a csapat főnöke, Maurizio Arrivabene. „Ez a verseny szerénységre tanított minket, és a leckét arra kell felhasználnunk, hogy a csapat még jobban összekovácsolódjon, megerősödjünk."

„Nem hibáztatunk senkit: egy csapat vagyunk, együtt nyerünk, együtt veszítünk. Sajnálom az eredményt, mert a tempónk kifejezetten erős volt, de ilyen a versenyzés. Mindenkinek lehet rossz napja."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!