Vágólapra másolva!
A nagy tengerszint feletti magasságban ritka a levegő, ezért a légellenállás is kicsi, az átépített pálya célegyenese pedig nagyon hosszú.

Az előzetes szimulációk szerint elképzelhető, hogy a Forma-1-es autók a versenynaptárba most hétvégén visszatérő mexikói pályán fogják elérni a legnagyobb végsebességet, felülmúlva a monzait is.

Ez egy különleges helyzetnek lesz köszönhető: az Autódromo Hermanos Rodríguez 2250 méteres magasságban fekszik, ami az atmoszférikus motorok teljesítményét érezhetően csökkentené, a jelenleg használt turbókét azonban nem, mert a turbófeltöltő ellensúlyozni tudja az alacsonyabb légköri nyomást. A ritkább levegő viszont adott aerodinamikai konfiguráció mellett kisebb légellenállást és kisebb leszorítóerőt jelent, így a csapatok várhatóan közel a legmeredekebb szárnyállást fogják alkalmazni, mégis nagy végsebességre lesznek képesek.

Az átépített mexikóvárosi pálya vonalvezetése. Hosszú a célegyenes Forrás: FIA

„Való igaz, hogy maximális leszorítóerőre belőtt autókat fogunk látni a monzaihoz hasonló végsebességgel" – erősítette meg a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier. Ehhez hozzájárul a pálya hosszú célegyenese is, amelyben a kettő közül az első DRS-zóna lesz.

Az Autódromo Hermanos Rodríguez honlapjára feltöltött pályarajz ugyanakkor valamivel óvatosabb: csak 328 km/ó-s végsebességgel számol az 1-es kanyar féktávja előtt, míg az Olasz Nagydíj időmérőjén nyolcan is 350-nél nagyobb tempót értek el. A leggyorsabb Sergio Pérez Force Indiája volt 354,6 km/ó-val.

A csapatoknak a ritkább levegő miatt fokozniuk kell majd a hűtést, különösen a turbóét, hiszen az a már említett okokból tartósan a megszokott 100 000-es percenkénti fordulat fölött fog üzemelni. Ez komoly megbízhatósági aggályokat is felvet. „A hétvégén ez lesz az egyik legnagyobb kihívás számunkra" – ismerte el a világbajnok Mercedes vezető versenymérnöke, Andy Shovlin.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!