Vágólapra másolva!
Az USA Nagydíj elejét nagyon élvezték, a győzelemért is harcban álltak, de a száraz pályán bedarálták őket. Ricciardo egyetlen pontot mentett.

Az USA Nagydíj elején a Red Bullok voltak a verseny hősei: a félig nedves pályán keményen szorongatták a Mercedeseket, sőt Daniel Ricciardo átmenetileg még át is vette a vezetést, és 4 másodperces előnyt épített ki a későbbi győztes Lewis Hamiltonnal szemben. Ám miután a 19. körben intermediate-ről slick gumikra váltott, lesodródott a pályáról, majd mindkét Mercedes, illetve Sebastian Vettel is faképnél hagyta őt és Danyiil Kvjatot.

„Az eleje a Mercik és a Red Bullok közötti harccal szuper móka volt" – mondta Ricciardo. „Igazi négyes csata. Fantasztikus érzés volt látni, hogy a Mercik nem lógnak meg. Ezt igazán élveztem. Az élen állva pár körig nagyon gyorsak voltunk, tisztára, mint a régi szép időkben. Ez sajnos nem tartott sokáig, miután feltettük a slickeket, egyszerűen nem volt meg a tempónk."

A Red Bullok a verseny elején a Mercedesekkel harcoltak Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Lars Baron

Ricciardo hozzátette, hogy a Red Bull főleg a gumik felmelegítésével és a féktávokon szenvedett. Ráadásul az ausztrál összekoccant Carlos Sainzcal és Nico Hülkenberggel, és az utóbbi incidens során az autója is megsérült kissé. A Sainczal történt ütközés miatt pedig mindössze 6 körrel a leintés előtt egy harmadik bokszkiállásra kényszerült, és a hajrában csak a 10. helyre tudta feltornázni magát.

„Ez őrült verseny volt. Remélem, a szurkolók is élvezték, mert tele volt akcióval!" – mondta. „Lewis megérdemli a vb-címet."

Kvjat versenye dicstelenül ért véget

A rajt után még Danyiil Kvjat indított elszánt támadásokat Hamilton ellen, de őt később Ricciardo és Rosberg is megelőzte. „A nyitókörök szenzációsak voltak, élvezetes volt keményen harcolni, a pálya azonban felszáradt" – magyarázta. „Könnyű ezt mondani, de ha végig esett volna, akár a győzelemre is lett volna esélyünk. Persze nincs sok értelme ezen rágódni, mert miután száraz lett a pálya, mindenki számára könnyű célponttá váltunk, utána kell járnunk, hogy miért."

Kvjat a 43. körben végül ki is esett, amikor egy megcsúszás után a védőkorlátban kötött ki. Elismerte, hogy ez az ő hibája volt. „A száraz pályán egy kicsit átléptem a határt a balesetem előtt. A műfűre sodródtam, ahogy valamivel nagyobb lendületet próbáltam vinni a kanyarba, de ez nem jött össze" – ismerte el. „Csalódott vagyok a hibám miatt."

A Red Bull így végül Ricciardo egyetlen pontjával gyarapodva távozott az USA Nagydíjról, amely ezzel az idei második leggyengébb versenyük lett a szuzukai után. Ott egy betlit kellett elkönyvelniük, míg Kanadában szintén csak 1 pontot szereztek.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!