Vágólapra másolva!
Sergio Pérez sok meglepetésre számít a sűrített programú USA Nagydíjon, de a csapatok úgy vélik, megbirkóznak azzal, hogy egy napon lesz a kvalifikáció és a futam.

„Sok évvel ezelőtt, a Renault tehetségkutató programjának keretében a felkészítés részeként a szörfözést is volt szerencsém kipróbálni. Ez ma nagyon jól jött volna, ha belevágunk az időmérőbe!" – viccelődött Romain Grosjean szombat este, miután bizonyossá vált, hogy az USA Nagydíj kvalifikációs tréningjét vasárnapra halasztják. „Az időjárás ma igencsak durva volt, nagyon sajnálom a nézőket, akik az elemekkel dacolva itt maradtak, hogy láthassanak minket."

A háromórás várakozásnak végül nem volt eredménye: a napok óta tartó heves eső nem csillapodott, ezért a versenyigazgatónak nem maradt más választása, át kellett tolnia az időmérőt a futam napjára. Habár ez nem ideális, a csapatoknak már háromszor volt benne részük – legutóbb a 2013-as Ausztrál Nagydíjon –, ezért a Lotus vezető versenymérnöke, Alan Permane nem számít különösebb bonyodalmakra.

Az eső boríthatja a papírformát vasárnap Forrás: AFP/Lars Baron

„Fontos lesz, hogy mindkét autónkkal gond nélkül átvészeljük az időmérőt, mert utána nem lesz sok időnk a versenyig" – mutatott rá. „Pár éve Ausztráliában átéltünk már egy vasárnap délelőtti időmérőt, úgyhogy ez a menetrend nem teljesen idegen számunkra. A szokásosnál kevesebb időnk fog maradni arra is, hogy a rajthelyünk ismeretében végigfuttassuk a különféle stratégiai lehetőségeket, és a száraz pályáról sincs túl sok adatunk."

A Williams versenyzője, Valtteri Bottas hozzátette, hogy „szerintem érdekes napunk lesz, különösen, ha az időmérőn esni fog, a verseny viszont száraz lesz." Az előrejelzések ugyanis éppen ezt valószínűsítik. „A délelőtt még csapadékosnak ígérkezik, de a futamon talán körözhetünk majd száraz pályán is, ami érdekes helyzetet teremthet" – erősítette meg a grove-i istálló vezető versenymérnöke, Rob Smedley.

Már csak azért is, mert a texasi idő szerint vasárnap délután 2-kor rajtoló verseny előtt a csapatoknak várhatóan egyáltalán nem lesz lehetőségük száraz pályán gyakorolni, eddig csak vizesen körözhettek a hétvége folyamán. Sergio Pérez úgy véli, a szokatlan körülmények és a felkészülés hiánya miatt felborulhat a papírforma. „Szerintem nagy meglepetéseket fogunk látni" – mondta. „Az olyanoknak, mint mi, akiknek nem a legütőképesebb az autója, adódni fognak lehetőségei. Ezeket ki kell használnunk."

Pérez meglepetéseredményben bízik Forrás: AFP/Lars Baron

Pérez csapattársa, Nico Hülkenberg az eső ellenére megrendezett szombat délelőtti edzésen fel is villantotta a Force India potenciálját, amikor megkaparintotta a 3. helyet, alig 1 tizedmásodperccel lemaradva Sebastian Vetteltől. Pérez úgy vélte, akkor elég adatot tudtak gyűjteni ahhoz, hogy legyen kiindulási alapjuk a versenyen.

Azon a versenyen, amelyen már a 2015-ös világbajnoki cím sorsa is eldőlhet: ehhez elég, hogy Lewis Hamilton Nico Rosbergnél 2, Vettelnél pedig 9 ponttal többet szerezzen, és mivel motorcsere miatt mindkét Ferrarit tíz hellyel hátrébb fogják sorolni a rajtrácson, erre minden esélye meg is van.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!