Vágólapra másolva!
A Hondának az FIA-vel kötött megállapodása értelmében jövőre már el kellene látnia motorokkal egy második csapatot is, de a McLarennek vétójoga van.

Bernie Ecclestone megerősítette, hogy a Honda motorszállítói szerződést kötne a Red Bull-lal, a McLaren azonban blokkolja a megállapodás létrejöttét. „Úgy tűnik, a Honda boldogan adna nekik motort, de Mr. (Ron) Dennis szerint ez nem lenne jó" – idézi a Motorsport.com a Forma-1 nagyurát.

„Habár a Honda olyan megállapodást kötött az FIA-val és velem, hogy az első évükben egy, a másodikban kettő, a harmadikban három csapatot láthatnak el motorokkal, valamiért a McLaren is bekerült az egyenletbe. Megígérték nekik, hogy Ronnak vétójoga lesz, és ő nem akarja a Red Bullt. Szerintem ellenfelet lát bennük."

A McLaren nem akar osztozni a Hondán a Red Bull-lal Forrás: AFP/Greg Baker

Ecclestone szerint Dennis nem feltétlenül tudott róla, hogy a Hondának 2016-ban már két partnere lehetne. Az első évben még a japánok is csak egy csapatra akartak koncentrálni, hogy ne kelljen megosztaniuk a figyelmüket, de hosszabb távon kötelezhetők a kör bővítésére. Ecclestone ugyanakkor elismerte, hogy nem tudja, a Red Bull-lal össze lehet-e hozni őket.

„Ron határozottan nemet mondott. Nem tudom, hogy a vétója megáll-e" – mondta. „Csak akkor kaphatnák meg a Hondát, ha ehhez a Honda is hozzájárul, ők azonban nem fognak, mert nem akarnak vitába bonyolódni Ronnal, aki beperelheti őket."

A kérdésre, hogy a Red Bull miért fogadná el a jelenleg sereghajtónak számító Hondát, amikor Dietrich Mateschitz bevallottan versenyképes motorokat akar, Ecclestone azt felelte: „Hát, nem tudjuk, jövőre milyen lesz a Honda."

Az autógyártók uralmának megdöntése érdekében a hírek szerint az FIA független beszállítók számára bevezetne egy alternatív motorformulát is 2017-től.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!