Vágólapra másolva!
Jövőre még csak dobogókat vár, de Alonso szerint nem irreális, hogy 2,5 másodperccel gyorsuljanak.

A McLaren fennállása egyik legrosszabb idényét teljesíti 2015-ben, négy futammal a bajnokság vége előtt az utolsó előtti helyen állnak a konstruktőri tabellán. Noha a csapat két világbajnok versenyzője, Fernando Alonso és Jenson Button időnként nem tudja leplezni a bosszúságát, a nyilatkozataik alapján továbbra is hisznek benne, hogy jövőre lényegesen javulhat a teljesítményük.

Alonso szerint a Honda erőforrásaival küszködő McLaren „akár 2,5 másodpercet" is javulhat a 2016-os idény elejére, és ha ez sikerül,

a győzelmekért is harcba szállhatnak a Mercedes ellen.

„Igen, tényleg úgy gondolom, hogy erre reális esélyünk van" – mondta a spanyol. „Persze nagyon keményen és rendkívül fegyelmezetten kell dolgoznunk érte egész télen, mert a mostani Forma-1-ben minden egy egységet alkot."

„Ha tökéletes autót akarunk, az egész csomagnak működnie kell, és mi ezen dolgozunk. Megértettük ezt, és mindent beleadunk, de tudjuk, hogy óriási hátrányt kell ledolgoznunk" – tette hozzá a spanyol, aki szerint a Hondának a teljesítmény és a megbízhatóság terén is sokat kell javulnia. „Idén eddig 11 motort használtunk, ezt jövőre nem engedhetjük meg magunknak."

Alonso és Button bizakodva várja a következő éveket Forrás: AFP

Alonso szerint a McLaren az elmúlt hónapokban „logikus és jó lépéseket tett" a fejlődés irányába, ezért optimistán várja a következő évet. „A győzelem persze egy másik szint. A győzelem azt jelenti, hogy a Mercedest is megverjük, és ezt jelenleg az olyan nagy csapatok sem tudják megtenni, akiknél minden a helyén van" – magyarázta. „De készen állunk rá, hogy legalább megpróbáljuk."

A spanyol elmondta, a Honda keményen dolgozik a motor fejlesztésén, és bizakodva várják a következő idényt, bár ígérni semmit nem szeretnének. „Szerintem rengeteget tanultak idén, olyat is, amire nem is számítottak. Mi nagyobb előrelépéseket tudunk tenni, mint az összes többi csapat, mert számunka még minden kör új információkat ad, és folyamatosan tanulunk" – mondta.

A dobogókért harcolhatnak

Button jövőre még nem számít a Mercedes legyőzésére, de

a dobogóra mindenképpen szeretne felállni, egy évvel később pedig az élmezőnybe várja a McLarent.

„Szerintem nem mi leszünk azok, akik jövőre felvehetik a versenyt a Mercedesszel, de igyekszünk mindent kihozni magunkból, és meglátjuk, hova jutunk el az első versenyig" – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „Remélem, 2017-ben már a bajnoki címért harcolhatunk két-három másik csapattal együtt."

„Egy hosszú, nehéz tél áll előttünk, de a csapat nagyon izgatott. Sok időt töltök a gyárban az aerodinamikai mérnökökkel, és látható a fejlődés" – mondta. „Jövőre a dobogós helyeket kell megcéloznunk, csalódott lennék, ha néha nem harcolhatnánk értük."

Noha Button már 37 éves lesz a 2017-es idény kezdetén, nem zárja ki, hogy folytatja a karrierjét a szabályváltozások miatt szerinte izgalmasabbá váló F1-ben. „Már nagyon régóta ez az életem, és ha látok esélyt a jó eredményekre, természetesen maradni szeretnék" – árulta el. „2017 remek év lesz a Forma-1-ben: az autók 6-7 másodperccel gyorsabbak lesznek, mint most, remélhetőleg a megnövelt mechanikai tapadás miatt. Az autók kinézete is hangja is jobb lesz a rajongók kedvéért."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!