Vágólapra másolva!
Tulajdonképpen a papírforma is elég hozzá, hogy az USA Nagydíjon bebiztosítsa harmadik vb-címét. Mutatjuk a lehetőségeket.

Lewis Hamilton már ezen a hétvégén háromszoros világbajnok lehet, a győzelmek után a vb-címek tekintetében is utolérve példaképét, Ayrton Sennát. Ehhez az egyszerű papírforma is elég lesz: ha megnyeri az USA Nagydíjat, mögötte pedig Nico Rosberget és Sebastian Vettelt intik le, ami tulajdonképpen a legvalószínűbbnek tekinthető forgatókönyv az erőviszonyok ismeretében, máris ünnepelhet.

Hamilton vasárnap háromszoros világbajnok lehet Forrás: Daimler

Hamiltonnak ugyanis tizenöt forduló után 302, Vettelnek 236, Rosbergnek pedig csak 229 pontja van, vagyis az előnye velük szemben 66 illetve 73 pont. Mivel az austinit követő három versenyen legfeljebb 75 pontot lehet majd szerezni,

Hamiltonnak Vettelre 9, míg Rosbergre 2 pontot kell vernie vasárnap ahhoz, hogy világbajnok legyen.

Az alábbi táblázatokban összefoglaltuk az összes lehetséges konfigurációt. A bal oldaliról az olvasható le, hogy hány pont lesz Hamilton előnye az USA Nagydíj után az ő (oszlopok) illetve Vettel (sorok) helyezésének függvényében. Ha például Hamilton a 2., Vettel a 3. helyen ér célba, a különbség 69 pont lesz, amivel még nem zárul le a küzdelem. Ezt piros háttérrel jelöltük az adott rubrikában. A kék háttér jelzi a 75 pontnál nagyobb eltérést, vagyis azt, ha Vettel – illetve a jobb oldali táblázatban Rosberg – kiesik a világbajnoki küzdelemből.

Ennyi lesz Hamilton pontelőnye az USA Nagydíj után Vettellel illetve Rosberggel szemben a helyezésektől függően Forrás: Origo

Összességében Hamilton már Austinban világbajnok lesz, ha:

- Ő nyer, de Vettel legfeljebb 3.
- Ő 2., Vettel legfeljebb 6., Rosberg legfeljebb 3.
- Ő 3., Vettel legfeljebb 7., Rosberg legfeljebb 4.
- Ő 4., Vettel legfeljebb 9., Rosberg legfeljebb 5.
- Ő 5., Vettel legfeljebb 10., Rosberg legfeljebb 6.

Ha nem végez az első öt között, Hamiltonnak még mindenképpen várnia kell a végső győzelem ünneplésével. Tavaly kiélezettebb párharcot vívott Rosberg ellen, így csak az abu-dzabi idényzárón biztosította be magának a címet. Ha ezúttal már Austinban megteszi, az sem számít majd rendkívülinek: legutóbb két évvel ezelőtt, Vettellel fordult elő, hogy már három futammal a szezon vége előtt (akkor történetesen Indiában) világbajnok lett.

Amennyiben ez az idén akár Austinban, akár később összejön neki,

Hamilton mindössze a tizedik versenyző lesz a Forma-1 történetében, aki legalább három vb-címmel büszkélkedhet.

Ebbe az illusztris klubba iratkozhat fel:

1. Michael Schumacher 7
2. Juan-Manuel Fangio 5
3. Alain Prost 4
= Sebastian Vettel 4
5. Jack Brabham 3
= Jackie Stewart 3
= Niki Lauda 3
= Nelson Piquet 3
= Ayrton Senna 3

Hamilton abban is a tizedik lehet, hogy megvédi a címét. Ez korábban csak Alberto Ascarinak, Juan-Manuel Fangiónak, Jack Brabhamnek, Alain Prostnak, Ayrton Sennának, Michael Schumachernek, Mika Häkkinennek, Fernando Alonsónak és Sebastian Vettelnek sikerült.

A Mercedes a konstruktőri vb-címet már a két héttel ezelőtti Orosz Nagydíjon megszerezte, ugyanazon a versenyen, mint egy évvel ezelőtt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!