Vágólapra másolva!
Az idei már a 23. szezonjuk a Forma-1-ben, a BMW segítségével egy futamgyőzelmet is sikerült bezsebelniük. A jelenlegi mezőny negyedik legidősebb csapatáról a korábbi pilóták is szép emlékeket őriznek.

A Ferrari, a McLaren és a Williams mellett csupán egyetlen istálló szerepel legalább húsz éve megszakítás nélkül a Forma-1 mezőnyében, az 1993-ban debütáló Sauber. Ugyan a svájci csapat a legsikeresebb korszakában, 2006 és 2009 között a BMW gyári istállójaként létezett, erre az időszakra is a történetük részeként tekintenek, ezért az USA Nagydíj előtt már a 400. versenyhétvégéjükre készülnek.

Egy ebből az alkalomból kiadott infografikán megemlékeztek róla, hogy az 1993-as Dél-Afrikai Nagydíjon történt debütálásuk óta összesen 808 pontot gyűjtöttek, és 27 alkalommal állhattak fel a dobogóra. 2008-ban Robert Kubica révén a pole pozícióból kezdhették meg a Bahreini Nagydíjat, Kanadában pedig a lengyel pilóta a csapat első - és egyelőre utolsó - győzelmét aratta. A konstruktőri bajnokságban 2007-ben érték el a legjobb eredményt, akkor a Ferrari mögött a 2. helyen végeztek - igaz, ehhez szükségük volt az egyébként legtöbb pontot begyűjtő McLaren kizárására is.

Felejthetetlen pillanatok

A Saubernek 1993 óta 27 versenyzője volt, ők 14 különböző országból érkeztek. A jelenlegi mezőnyből két világbajnok, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel a svájciaknál debütált (az utóbbi a BMW-s időszakban), de a Sauber más neves versenyzők karrierjét is segített beindítani. A jubileumi verseny alkalmából a csapat több korábbi pilótáját is megszólaltatta, akik szívesen emlékeztek vissza a Saubernél töltött időszakra.

Felipe Massa a Sauberrel 2002-ben Forrás: AFP/Patrick Hertzog

"Hosszú ideig voltam a Sauber versenyzője, sok szép pillanat részese voltam náluk. A legszebb emlékem egyértelműen az, amikor az 1995-ös Olasz Nagydíjon harmadikként végeztem" - mondta Heinz-Harald Frentzen, aki 1994 és 1996 között, majd 2002-ben és 2003-ban versenyzett a svájciaknál. "Akkor én is először állhattam fel a dobogóra, a csapat is. Úgy ünnepeltük ezt a mérföldkövet, mintha nyertünk volna, az örömkönnyek mellett a pezsgő is folyt."

Noha Nick Heidfeld a sikeres BMW-korszakban is a csapat versenyzője volt, mégis az első sauberes idényére, a 2001-esre emlékszik vissza a legszívesebben. "Kimivel a 4. helyen végeztünk a konstruktőri bajnokságban, ez fantasztikus siker volt" - mondta. "A 2007-es idényem is kivételes volt a BMW-Saubernél. A csúcs felé haladtunk, és az autó passzolt a vezetési stílusomhoz. Mindent kihoztam belőle, kihasználtam minden lehetőséget, hogy dobogóra állhassak. A csúcspont a Bahreini Nagydíjon volt, amikor kívülről előztem meg Fernando (Alonsót) egy kerék-kerék elleni csata során."

A csapat legnagyobb sikereit elérő Robert Kubica a Saubernél debütált, és már a harmadik versenyén dobogóra állhatott a 2006-os Olasz Nagydíjon. "Szerintem ez a 3. hely a későbbi karrierem szempontjából is fontos volt" - mondta a lengyel. "Ráadásul kiderült, milyen lehetőségek rejlenek az autónkban. A két évvel későbbi Kanadai Nagydíjon aratott győzelmemre persze mindig emlékezni fogok, ez a csapat számára is felejthetetlen pillanat volt. A legjobbakat kívánom a Saubernek."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!