Vágólapra másolva!
Az anyagi gondokkal küzdő Lotus csapatfőnök-helyettese szerint lassan halad az istálló eladása a Renault-nak, és elismerte, sokkolta őket, hogy Grosjean távozik tőlük a szezon végén.

Hónapok óta megoldatlan a Lotus csapat jövőjének ügye, és egy ideig még az is marad, legalábbis az enstone-i istálló csapatfőnök-helyettese, Federico Gastaldi szerint. Az argentin menedzser a dán BT című lapnak kijelentette, „nem csak az ő döntésük”, hogy a Renault felvásárolja-e a csapatot. „A teljes átadás-átvételi folyamat sokáig, talán decemberig is eltart. Kétlem, hogy bármilyen döntés hamarabb megszületik, hacsak a Renault hirtelen nem gondolja meg magát” – vélte.

A Lotus nemrég szándéknyilatkozatot írt alá a Renault-val, a korábbi csapattulajdonos, jelenleg a BBC szakértőjeként dolgozó Eddie Jordan viszont azt mondta: „Engem mindig nyomasztanak a Forma-1-es szándéknyilatkozatok, mert még annyit sem érnek, mint a papír, amelyre írják őket.” A csapat helyzete befolyásolhatja a pilótapiacot is, mivel Romain Grosjean a szezon végén a Haashoz igazol. Gastaldi magánvéleménye szerint a nemzetiség nem játszik majd szerepet az utód kiválasztásában.

Grosjean távozik a Lotustól Forrás: Lotus F1 Team

„Sokkolt minket, hogy Romain úgy döntött, elhagy minket, hiszen ő volt a legkézenfekvőbb jelöltünk” – mondta Gastaldi. „Tapasztalt, hosszú évek óta velünk van, és francia. Meglepődtünk, amikor eldöntötte, hogy a Haashoz megy. Nem voltunk felkészülve rá, hogy új pilóta után nézzünk, őszintén elárulhatom, hogy egyelőre listánk sincs a szóba jöhető jelöltekről” – árulta el az argentin, akinek nem kell messzire néznie, hiszen a csapat tesztpilótája, Jolyon Palmer szeretne előrelépni.

„Örömmel megerősíteném, de nem tehetem” – mondta Palmer a BBC-nek arról, hogy ő váltja-e majd Grosjeant. „Nem titok, hogy meg akarom kaparintani a helyet” – tette hozzá, de számít arra, hogy hoppon marad, ha a Renault mégsem vásárolja fel az istállót. „Amennyiben ez nem történik meg, a jelenlegi tulajdonosok talán körbenéznek, és más megoldást keresne” – reménykedett.

A McLaren csikócsapata is résen van

Ha a Renault tényleg nem francia pilótát favorizál, akkor romlanak Jean-Eric Vergne esélyei. Ez viszont jól jöhet Kevin Magnussennek vagy Stoffel Vandoorne-nak, akik jelenleg a McLaren alkalmazottai, de jövőre nem jut nekik hely a wokingi istállónál. „Számos csapattal kapcsolatban állok a Forma-1-ben és azon kívül is" - mondta Magnussen a BT-nek. „Remélem, hogy hamarosan összehozhatok valamit, de egyelőre türelmesen várni kell.”

A GP2 bajnoki címét a múlt hétvégén megnyerő Vandoorne az UOL Grande Premiónak elárulta, „semmi sincs még eldöntve, de optimista vagyok. Mivel a GP2-es bajnoki cím már biztosított, nyugodtan elgondolkodhatok a jövőmön, nincs rajtam nyomás. A szezon eleje óta arra törekedtem, hogy a második idényemben teljesen uraljam a kategóriát, és nagyszerű, hogy sikerült megfelelnem az elvárásoknak” – nyilatkozta a holland, akit Fernando Alonso „a jövő nagy bajnokának” nevezett.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!