Társoldalunk:

Räikkönent 30 másodperces büntetéssel sújtották

2015.10.11. 16:01

Balesettel végződött a két finn pilóta, Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas csatája a 3. helyért. A Ferrari csapatfőnöke szerint versenybaleset történt, a sportfelügyelők másként látták.

Kimi Räikkönen már az Orosz Nagydíj rajtja óta üldözte a 3. helyen haladó Valtteri Bottast, és még a verseny utolsó kilométerein is a dobogóért küzdöttek, végül viszont egyikük sem állhatott fel a győztes Lewis Hamilton, és a 2. helyezett Sebastian Vettel mellé, mert a Bottast támadó Räikkönen nekiütközött a Williamsnek, ami a falnak ütközött, a Ferrari pedig törött első szárnnyal az 5. helyen ért célba.

A sportfelügyelők Räikkönent tartották felelősnek a történtekért, és 30 másodperces büntetést szabtak ki számára,így visszaesett a 8. helyre, és a Ferrari ezzel elvesztette matematikai esélyét is a 2015-ös konstruktőri világbajnokság megnyerésére. Ötmásodperces büntetést kapott pályaelhagyás miatt Fernando Alonso is, a spanyol pilóta így visszaesett a 11. helyre, az utolsó pontot pedig Max Verstappen kapja meg.

„Senkit sem láttam magam mögött, aztán a csúcspontnál hirtelen valaki nekem ütközik” – magyarázta Bottas a Räikkönennel történt balesetét a Sky Sportsnak. „Csalódott vagyok, mert a 3. helyen haladtam az utolsó körben, és mégis nulla ponttal zártam” – mondta a finn pilóta, aki egy ideig a 2. is volt, de a gyors gumikopás és a Williams lassú kerékcseréje miatt Sebastian Vettel elé tudott kerülni, sőt Bottasnak az elé kerülő Daniel Ricciardót, és a későbbi 3. helyezett Sergio Pérezt is meg kellett előznie a pályán.

„Anélkül, hogy túlzottan elfogult lennék, és nagyon érzelmesen közelíteném meg a helyzetet, úgy tűnt, Kimi elég messziről érkezett. Ennek megítélése viszont a sportfelügyelők dolga” – mondta a Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley. „Räikkönen úgy tűnt, nagyon messze volt. Aikor fékezni kezdett, még csak közel sem volt (Bottashoz)” – tette hozzá a brit, aki szerint nem lenne elégtétel, ha megbüntetnék a Ferrari pilótáját, mert az elvesztett pontjaikat már nem kapják vissza.

Räikkönen manőverét az inspirálta, hogy a 36. körben egyszer Bottas elé tudott kerülni a kanyarban, ahol később össze is ütköztek, de akkor honfitársa vezetői hibát követett el, a baleset esetén viszont nem. A Ferrari versenyzője egyébként a verseny során többször elhagyta vagy levágta a pályát, Sebastian Vettelt is azután engedte el – saját belátása alapján -, hogy csak a bukóteret is használva tudta visszaverni csapattársa támadását.

„Előzni próbáltam, a verseny során egyszer már meg is előztem őt ott. Kezdtem utolérni a 3-as kanyarban, és úgy gondoltam, megpróbálom megint. Nem tudom, hogy nem látott-e engem vagy nem számított arra, hogy odateszem magam. Próbáltam annyira elfordulni, amennyire csak lehet” – mondta Räikkönen a Sky Sportsnak. A BBC-nek hozzátette: „Ha egyszer eldöntöm, hogy (támadást) indítok, semmit sem tehetek, ha nem vesz észre. Kár az ütközésért, tisztán akartam megelőzni.”

A Ferrari részéről James Allison, az istálló technikai igazgatója a Sky Sportsnak nem kommentálta a történteket, de elismerte, hogy nagyon biztatták pilótájukat, hogy támadja ellenfelét. „Úgy véltük, hogy az előtte autózó sráchoz képest jelentős tempóelőnye van” – árulta el a brit, aki szintén sajnálatát fejezte ki, hogy a két versenyző végül összeütközött. Főnöke, Maurizio Arrivabene úgy vélte, a két finn között versenybaleset történt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!