Vágólapra másolva!
A franciák nem szívesen folytatnák az együttműködést az őket régóta szapuló istállóval, de a Red Bull kiszállásának sem örülnének. Ha megmentik a csapatot, Ecclestone garantálja a kiemelt státuszt a gyári csapatnak.

Noha a Red Bull korábban többször is utalt rá, hogy jövőre biztosan nem a Renault erőforrásait fogják használni, most úgy tűnik, nincs más választásuk, ha a Forma-1-ben szeretnének maradni. A Mercedes már korábban eldöntötte, hogy nem fog motort adni az egyik legnagyobb riválisának, Szocsiban pedig kiderült, hogy a Ferrari is csak a Toro Rossónak ajánlotta fel a hajtásláncát.

A Red Bull és a Renault között ezért újra a beindultak a tárgyalások a 2016-os idényről, amelyet a szerződésük alapján egyébként is partnerként teljesítettek volna. Amikor az Autosport megkérdezte a Renault sportrészlegének ügyvezető igazgatóját, Cyril Abiteboult arról, hogy hajlandóak lennének-e mégis motort szállítani a Red Bullnak, a francia elismerte, fontolóra veszik a lehetőséget.

Abiteboul elmondta, ők egyébként sem említették egy nyilatkozatukban sem, hogy idő előtt befejeznék az együttműködést a Red Bull-lal, „minden ezzel kapcsolatos megjegyzés a másik féltől származott." Mivel azonban a Red Bull és a Toro Rosso egyértelműen meg akarta szakítani velük a kapcsolatot, ők is azzal számoltak, hogy jövőre már nem dolgoznak együtt.

„Végül azt fogjuk tenni, ami a Renault-nak a legjobb" – mondta Abiteboul. „Csak akkor hozunk más döntést az eddigi terveinkhez képest, ha azzal a Renault jól jár, és megerősíti a sportban elfoglalt pozícióját."

Ecclestone szerint már megoldódott a Red Bull problémája Forrás: AFP

Nehéz döntés

A francia azonban nem tagadja, a Red Bull éles bírálatai után „nagyon nehéz" lenne folytatni az együttműködést. „Ha visszaemlékszünk arra, hogyan bántak velünk, nagyon nehéz lenne erről meggyőzni az igazgatóságot és a menedzsmentet" – vélekedett Abiteboul, aki azonban hozzátette, egy „egészséges Forma-1-et" szeretne látni a jövőben, és nem szeretné, hogy a Red Bull hátat fordítson a sportnak.

„Remélem, találunk olyan megoldást, amellyel mindenkinek úgy rendeződne a jövője, ahogyan szeretné" – mondta. „De ők nagyon, nagyon erős megjegyzéseket tettek, és nyilvánvalóvá tették, hogy már nem akarnak a Renault-val dolgozni. Ezért most nagyon nehéz megítélni a helyzetet."

A Renault anyagilag jól járna, ha a Red Bull két istállója jövőre is tőlük vásárolna motort, de Abiteboul szerint nagyobb károkat okozhat nekik, ha a partnercsapatok továbbra is negatívan nyilatkoznának róluk.

Ecclestone megoldotta?

Bernie Ecclestone mindenesetre mindkét féllel hosszas tárgyalásokat folytatott a hétvégén, és győzködi őket a folytatásról. A Red Bull állítólag elfogadná a Renault motorokat 2016-ra, már csak a franciákat próbálja meggyőzni.

A Renault hónapok óta szeretné elérni Ecclestone-nál, hogy amennyiben jövőre gyári csapatot indítanak, a gazdag történelmük miatt kezeljék őket kiemelt istállóként, és nagyobb arányban részesüljenek az év végi pénzdíjakból. Egyelőre nem tudtak erről megegyezni, azonban a Motorsport.com szerint Ecclestone felajánlotta nekik a kiemelt státuszt, ha hajlandóak motort adni a Red Bull csapatainak.

Ecclestone pénteken már magabiztosan nyilatkozott az újságíróknak – szerinte a Red Bull helyzete rendeződött, és egy csapat sem fog kihullani a 2016-os idény előtt. „Minden megoldódott, én nem aggódnék miatta" – nyilatkozta. „Nem akarjuk, hogy kiszálljanak, és szerintem már mindent megoldottak."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!