Vágólapra másolva!
Az Orosz Nagydíj olajba és esőbe fúló pénteki edzésnapját nincs értelme hosszasan elemezgetni. A szuperlágy/lágy gumikiosztásról az a legenda járja, hogy a Ferrarinak kedvezhet, de emiatt még nem érdemes túl vérmes reményeket táplálniuk.

„Ma nagyon keveset tudtam meg, leszámítva, hogy milyen kellemes egy meleg, jól felszerelt vendéglátóegység." Romain Grosjean ironikus megjegyzése, amellyel visszautalt a Szuzukában a tartozásai miatt irodák nélkül maradt Lotus kálváriájára, frappánsan összefoglalta a lényeget az Orosz Nagydíj első edzésnapjáról, amelyen egyetlen csapat sem tett meg ötven körnél többet. Míg délelőtt a pályára kifolyt olaj miatt csúszott félórányit a program, délután az eső akadályozta a munkát, így aztán a két héttel ezelőtti Japán Nagydíjhoz hasonlóan megint a szombat délelőtti szabadedzésen kell majd behozni az elvesztegetett időt.

A körülméyek délután nem voltak "ideálisak" Szocsiban Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Dan Istitene

Épkézláb hosszú etapok híján a csapatok versenytempójáról semmit nem tudunk (sovány vigasz, hogy ők maguk sem), és az egyköröst illetően sem vagyunk sokkal okosabbak, mivel a pálya gyakorlatilag egész nap használhatatlan volt.

Délután mindössze nyolcan állítottak be valamilyen időt,

és csupán Fernando Alonso töltött kint tíz körnél többet – ő is csak azért, mert azt követően, hogy délelőtt kipróbálta a Honda új specifikációjú motorját, visszaszerelték az autójába a szuzukait. „Muszáj volt kimennünk és bekalibrálnunk a motort" – ismerte el a spanyol, aki vasárnapra máris összesen 35 rajthelyes büntetést szedett össze a különféle hajtáslánc-elemek cseréjével.

Az esőről persze nem tehettek, de a rendezők számára a reggeli incidens kínos volt, és a promóter, Szergej Vorobjev megígérte, hogy alaposan kivizsgálják:

egy olyan járműből, amelynek ironikus módon éppen az aszfalt letakarítása lett volna a feladata, miért folyt a pályára olaj.

Emiatt a versenyzők nem is használhatták az edzés első fél órájára nekik kiutalt szett gumit, a pénteki akció hiánya azonban a körülményektől függetlenül régi keletű probléma.

Grosjean – aki több pilótatársához hasonlóan együtt érzett a lelátókon hiába ázó nézőkkel – felvetette, hogy formabontó eszközökkel is fel lehetne dobni az első edzésnapot. „Ha mindannyiunkat beleültetnének egy gokartba, betegre röhögnénk magunkat, mert szenvedélyesen rajongunk a versenyzésért, és remekül szórakoznánk" – mondta. „Imádom a MotoGP-t, és ott mindenki kapott egy mini motorreplikát, azzal köröztek. Az is jó móka lehetett."

Nem lett jobb az aszfalt

Az új, részben épített, részben utcai szocsi pálya sima aszfaltja a tavalyi bemutatkozása során szokatlan jelenségeket produkált: a tapadás gyenge volt, ami a Pirelli óvatos keverékválasztásával együtt oda vezetett, hogy Nico Rosberg az 1. kör végén kényszerűségből lebonyolított kerékcseréje után egyetlen szett közepes gumival teljesítette az egész távot, felkapaszkodva a 2. helyre. Az olasz cég az esetből okulva az idén az egy fokkal merészebb szuperlágy/lágy kombinációt vitte Oroszországba, hátha így sikerül visszatolnia az ideálisnak tartott két-három bokszkiállás felé a csúszkát, de Alonso a pályán eltöltött kevés idő ellenére érdekes módon máris azt állította, hogy az idei verseny is „mindenkinek egy kiállásos lesz."

Hamilton délután csak 3 kört tett meg, főleg azért, hogy gyakorolja a rajtolást Forrás: Daimler

Egy új aszfalt az első év után, különösen a hideg tél hatására jelentősen meg szokott változni, ám már a Pirelli előzetes mintavételezése is valószínűsítette, hogy erre ezúttal nem számíthatnak. Ezt a cég sportprogramját irányító Paul Hembery a pénteki szabadedzések után is megerősítette, mondván,

Erre a furcsa jelenségre panaszkodott Jenson Button is, aki megjegyezte, hogy az esővíz „sehol nem folyt le, ezért jobb csatornarendszerre volna szükség – különösen az első kanyarnál. A vizes pályán a gumikat sem tudtuk feltornázni a normális hőmérsékletre."

Spa és Silverstone után Szocsi a versenynaptár harmadik leghosszabb pályája, és délután külön problémát jelentett, hogy a tapadási viszonyok tekintetében jóformán két részre szakadt:

míg a 13-as és a 2-es kanyar között, azaz a bokszok közelében zuhogott az eső, máshol szinte száraz volt az aszfalt.

Így az esőgumik ott túlmelegedtek, a célegyenes környékére viszont az intermediate-ek nem lettek volna alkalmasak. A Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley azt állította, több időt akartak kint tölteni, ez az éles kontraszt azonban totálisan értelmetlenné tette a tesztelést. Végül így is Felipe Massa bizonyult a leggyorsabbnak, azt sugallva, hogy a Williams jó úton halad az esőben tapasztalt problémáinak megoldása felé, de nagy jelentősége nem volt.

Már csak azért sem, mert szombatra és vasárnapra száraz időt várnak. Habár a Toro Rosso például kifejezetten azért spórolt meg egy-egy szett esőgumit, hátha már a versenyen lecsap a hétfőre ígért komolyabb eső, ez csak elővigyázatosság volt a részükről.

Reménykedhet-e a Ferrari?

Az edzések után Vettel megállapította, hogy a körülmények miatt fel sem tudták úgy gumizni a pályát, mint máskor az első napon. Ez a Ferrari számára különösen rossz hír: noha a szuperlágy/lágy keverékkombináció elvileg nekik kedvez, már előre tartottak tőle, hogy a sima aszfalt gyenge tapadása miatt hátrányban lesznek a jobb aerodinamikájú csapatokkal szemben. A pénteki eső még tovább nehezítheti a helyzetüket.

De igaz-e egyáltalán, hogy a leglágyabb gumik bevetése az ő malmukra hajtja a vizet? A kép azért árnyaltabb ennél. Ahol nagy a mechanikai tapadás, nyilván kevésbé érvényesülnek az aerodinamikai hiányosságok, az idei versenyeket végignézve azonban a gumikeverékek, a hőmérsékleti adatok és a Ferrari tempója között semmilyen kitapintható összefüggés nincs. Legalábbis ezt sugallja az alábbi táblázat, amelyben összegyűjtöttem, hogy az adott pályán az egész hétvégén elért legjobb köridőket nézve mekkora volt a Ferrari hátránya a Mercedeshez képest, a két csapat gyorsabb pilótájának helyezése, illetve a levegő/aszfalt hőmérséklete.

Pálya Gumi Tip FER vs. MER MER FER Hőmérséklet (C)
Ausztrália L/Kö 2 + 1,415 1. 4. 20 / 27
Malajzia Kö/Ke 3 + 0,363 1. 3. 25 / 48
Kína L/Kö 2 + 0,905 1. 3. 19 / 37
Bahrein L/Kö 2 + 0,411 1. 2. 25 / 29
Spanyolország Kö/Ke 3 + 0,777 1. 3. 24 / 47
Monaco Sz/L 1 + 0,751 1. 3. 18 / 25
Kanada Sz/L 1 + 0,621 1. 3. 18 / 44
Ausztria Sz/L 1 + 0,355 1. 3. 13 / 24
Nagy-Britannia Kö/Ke 3 + 1,131 1. 5. 23 / 40
Magyarország L/Kö 2 + 0,719 1. 3. 33 / 53
Belgium L/Kö 2 + 1,564 1. 9. 24 / 41
Olaszország L/Kö 2 + 0,194 1. 2. 22 / 35
Szingapúr Sz/L 1 - 1,415 5. 1. 28 / 33
Japán Kö/Ke 3 + 0,661 1. 4. 26 / 32

A „Tip" a könnyebb áttekinthetőség kedvéért a három lehetséges keverékkombinációt (1 = szuperlágy/lágy, 2 = lágy/közepes, 3 = közepes/kemény) jelöli. Látszik, hogy a Ferrari egykörös hátránya Spában és Melbourne-ben volt a legnagyobb, csaknem másfél másodperc, de a szintén 2-es típusú Szahírban és Monzában kifejezetten gyorsnak bizonyultak a Mercedeshez képest. Az 1-es típusú Monacóban pedig relatíve lassabbak voltak, mint a 3-as típusú, tehát a legkeményebb gumikat követelő Szepangban.

Az egyébként meglehetősen banális tanulság az, hogy

a keverék vagy a hőmérséklet nem önmagában, hanem a vonalvezetéssel és a burkolat minőségével együtt meghatározó.

A Mercedes szenvedett a szingapúri utcai pálya derékszögű kanyarjaiban, de hiába vannak hasonlóak Szocsiban, és hiába vitte oda is a szuperlágy/lágy kombinációt a Pirelli, a Ferrari nem reménykedhet abban, hogy ugyanúgy át fogja venni a kezdeményezést. A sima aszfalt és a padlógázos szakaszok hossza is ellenük szól. Ez a gondolatmenet azonban csak az egykörös tempóra vonatkozik, mert a versenyen eleve sok más tényező is szerepet játszik; Vettel Malajziában például annak ellenére nyert, hogy a hétvégi legjobb ideje elmaradt Lewis Hamiltonétól.

A Ferrari nem igazán bízhat a szingapúri bravúr megismétlődésében Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Ettől függetlenül az elvesztegetett pénteki napban pont az a jó, hogy a szombatnak a csapatokhoz hasonlóan mi is vakon vágunk neki, ezért az erőviszonyok a szokásosnál kiszámíthatatlanabbak, és mivel a csapatoknak is kapkodniuk kell majd a felkészüléssel, akár a nagymenők is lecsúszhatnak a helyes útról. A Mercedes egy kicsit kevésbé lehet magabiztos, mint máskor, az azonban nem valószínű, hogy megismétlődik a szingapúri vergődésük.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!