Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok köszönetet mondott az F1-es paddock tagjainak a pályafutása során eddig szerzett emlékekért, és megígérte, hogy további 250 versenyre nem vállalkozik.

Videóüzenettel köszöntötte az F1-es paddock, köztük a teljes mezőny és számos csapatfőnök is Fernando Alonsót, aki a hétvégén a 250. nagydíjára készül, ezzel a részvételek örökranglistáján a 6. legtapasztaltabb pilótának számít. A kétszeres világbajnok péntek este egy összejövetelt is rendezett, amelyre számos ellenfele a sport több prominens személyisége is ellátogatott. Alonso köszönetet mondott a paddockban kialakított baráti kapcsolataiért és a szép emlékekért.

„Az első 250 fantasztikusan telt, de azt megígérhetem, hogy újabb 250 nem lesz” – viccelődött a spanyol, akivel kapcsolatban sokszor felmerül mostanában a visszavonulás lehetősége is a versenyképtelen McLaren-Honda miatt. Pedig ő saját bevallása szerint másként éli meg a helyzetet. „Örömteli volt az eddigi időszak. A sportban néha adódnak hullámhegyek és hullámvölgyek, erre nincs befolyásunk, de még a nehézségek közepette is élvezem, amit csinálok, mert ezt megoszthatom másokkal.”

„Hiszen mindannyian megosztjuk egymással az életünket. Néha heteket tölthetünk a családunkkal, néhány napot a barátokkal, akikkel hosszú idő után találkozunk, de a normális életünk itt zajlik, egymással osztozunk rajta. Csak úgy lehet lehúzni 250 versenyt, hogy szeretjük ezt a közeget és a feladatokat” – tette hozzá. Külön kiemelte, hogy milyen nagyra tartja a világ legjobb versenyzőit, mérnökeit és más szakembereit.

Alonso némi iróniával utalt az Orosz Nagydíjtól távol maradó, közismerten vonalas Ron Dennisre is. „Köszönet Ronnak is, amiért most nincs itt. Ez így jó, legalább sokkal jobban érezhetjük magunkat! Pedig most minden eddiginél nagyobb szükségünk van rá, hogy gyorsan javuljon a helyzetünk, úgyhogy köszönet neki is” – üzent a McLaren csoport elnökének, akivel 2007-ben csúnyán összeveszett..

A szokásosnál is több a munka Szocsiban

A McLaren a pénteki első szabadedzésre új, továbbfejlesztett erőforrást szerelt be Alonso autójába, ezért összesen 25 rajthelyes büntetést kapott, majd további 10 helyessel sújtották. A spanyol emiatt szinte biztosan az utolsó helyről fog rajtolni, és mivel egy kiállásra számít, nem vár sokat a futamtól, de azt mondta, megpróbálja kiélvezni. Jenson Button számára sem voltak könnyűek a pénteki edzések.

„A tapadás nagyon gyenge volt, és a víz is furcsán állt meg a pályán. Nem folyt el semerre, úgyhogy szerintem az elvezetésen javítani kellene, különösen az 1-es kanyarban” – mondta a brit. „A szükséges gumihőmérséklet elérésével is küszködtünk, amikor a pálya legnedvesebb volt. Az idei autónk nem a legjobb esős körülmények között, de kezdünk felülkerekedni a nehézségeken. A harmadik szabadedzés nagyon mozgalmas lesz mindenkinek, már alig várom” – jelentette ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!