Vágólapra másolva!
A háromszoros futamgyőztes reméli, hogy csapata nem csak marad az F1-ben, de versenyképesek is lehetnek.

Nem elhanyagolható az esély arra, hogy a Red Bull kivonul a Forma-1-ből, és korábbi világbajnok istállójuk mellett a Toro Rossót is magukkal viszik. Ennek oka, hogy a Renault-val várhatóan hamarosan elválnak útjaik, és a Mercedes egyáltalán nem, a Ferrari pedig jelenleg csak a 2015-ös motorjuk továbbfejlesztett változatát kínálja nekik. A Red Bull már vádaskodásnál és szabálypontok felkutatásánál tart, Daniel Ricciardo mégsem aggódik, hogy csapata eltűnik a rajtrácsról.

„Hogy őszinte legyek, nem” – felelte a Red Bull pilótája a Sky Sportsnak, amikor arról kérdezték, nyugtalanítja-e a helyzet. „Az biztos, hogy megoldást kell találnunk a helyzetre, de ahogy én látom, az idő még mindig a mi oldalunkon áll. Szerintem a csapat még mindig ki van éhezve arra, hogy jövőre a rajtrácson legyen, versenyképes formában. Tényleg ezt akarjuk” – mondta az ausztrál pilóta, de ezzel a tulajdonos nem feltétlenül ért egyet, és az idő tekintetében sem állnak túl jól.

Ricciardo nem félti az állását Forrás: AFP/Toru Yamanaka

A Red Bull problémái részben a kommunikációs stílusukból adódnak, részben pedig abból, hogy az autójuk továbbra is túlságosan versenyképes, így amennyiben egy jobb erőforráshoz jutnak, veszélyesek lehetnek a Mercedes és a Ferrari gyári istállóira is. A németek épp ezért el is utasították őket, a Ferrari pedig szintén vonakodik attól, hogy a legjobb motorját adja oda. Ricciardo viszont úgy véli, az ellenfeleknek bátrabbaknak kellene lenniük.

„E téren szerintem az embernek fel kell vállalni a kihívást. Az elmúlt 18 hónapban látott dominancia ismeretében a Mercedesnek biztos jó, hogy mindig nyernek, de úgy is remek nyerni, hogy egy kicsivel több autó küzd a győzelemért. Én igazán azt gondolom, hogy a körülöttünk lévő élcsapatok nagyobb kihívást keresnek, úgyhogy össze fog ez jönni” – reménykedett abban, hogy használható motorral kezdheti a következő szezont.

Verstappen sem nyugtalan...

Hasonló álláspontot fogalmazott meg a Toro Rosso nagyra értékelt újonca, Max Verstappen is, aki elárulta, nem is követi, hogy felettesei miről tárgyalnak. Édesapja, a korábbi F1-es dobogós Jos utalt arra, hogy, akkor sem aggódna fia jövője miatt, ha esetleg véget érne a faenzai istálló vagy az egész Red Bull F1-es jelenléte.

„Szerintem nem szükséges aggódni” – mondta Max a De Telegraafnak. „Nem tudom, mi fog történni, és miről folynak tárgyalások, de az a megérzésem, hogy a Red Bull és a Toro Rosso is a rajtrácson lesz jövőre” – összegzett. Édesapja hozzátette, „Max hihetetlen benyomást tett az elmúlt hónapok során, szóval meggyőződésem, hogy minden össze fog állni. Remek lenne, ha a Red Bull-lal és a Toro Rossóval folytathatná a pályafutását.”

…Sainz viszont kissé az

A Toro Rosso másik pilótája, Carlos Sainz viszont nem ennyire optimista, bár ő sem a saját jövőjét félti a jelenlegi helyzettől, hanem csapata versenyképessége miatt aggódik. Úgy véli, a Red Bull végül megoldást fog találni a faenzai istálló problémájára, de örülne, ha ez minél hamarabb megtörténne. „Nyugodt vagyok, mivel a csapatom elégedett velem” – idézte a Marca Sainzot.

A spanyol újonc szerint „bármi is lesz, jó lenne minél hamarabb tudni, hogy a csapat haladhasson az autó hátuljának tervezésével. Minden egyes nap elteltével egy nappal kevesebb időnk marad a fejlesztésre.” Hozzátette, arra számít, hogy végül a Ferrari látja majd el a Toro Rossót erőforrásokkal, így „jövőre is jó autónk lehet. Ha folytatjuk az idei szereplésünket, egy kicsivel jobb motorral igazi meglepetést okozhatunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!