Társoldalunk:

A Mercedes a Red Bull helyett a Manornak szállít motort

2015.10.01. 11:37

Ezt csütörtökön jelentették be. A kis csapat 2016-tól az aktuális specifikációt használhatja majd, nem az egy évvel korábbit. Ecclestone nem fog örülni.

Csütörtökön bejelentették, hogy egy „több évre szóló szerződés" keretében 2016-tól a Forma-1-es mezőny legkisebb csapata, az idén még az egy évvel ezelőtti Ferrari motorokat használó Manor is „a Mercedes-Benz erőforrásait választotta." Erre az utóbbi időben már számítani lehetett, de egyben azt is jelenti, hogy a Red Bull már biztosan nem tud megállapodni a Mercedesszel, amely jövőre legalább négy csapatnak szállít majd hajtásláncot.

A közlemény szerint a Manor végig az aktuális specifikációt fogja megkapni, nem az egy évvel korábbit, valamint a gyári Mercedeshez hasonlóan a Petronas üzem- és kenőanyagait használja majd. A csapat főnöke, John Booth elárulta, hogy megújítják a Williams Advanced Engineeringgel korábban folytatott együttműködésüket is, tőlük vásárolva a sebességváltót és a futómű egyes részeit.

A Manor is a Mercedes motorjaira tér átForrás: AFP/Andrej Isakovic

„2015 minden szempontból az újjáépítés éve volt számunkra" – mondta Booth. „Habár a versenyképességünk terén nem sikerült olyan áttörést elérnünk, mint az előző szezonokban, szilárd alapokat raktunk le ahhoz, hogy fejlődni tudjunk." Az istálló idei legjobb eredménye eddig Roberto Merhi silverstone-i 12. helyezése volt.

Andy Cowell, a Mercedes AMG High Performance Powertrains ügyvezetője „igazi harci szellemmel megáldott, a siker iránt lenyűgözően elkötelezett" csapatként írta le az elmúlt télen a csőd széléről visszarántott Manort, és hozzátette: "Ez az új megállapodás lehetővé teszi számunkra, hogy jövőre is három ügyfelünk legyen,

ami a technikai és logisztikai kapacitásunk szempontjából ideális."

Az idén a Lotus is a Mercedes motorjaival versenyez, de őket várhatóan felvásárolja a Renault, ezért jövőre kiesnek a csillagos márka partnerei közül.

Toto Wolff, a Mercedes F1-es igazgatója „izgatottan várja", hogy a Manor milyen előrelépésre lesz képes a motorjuk segítségével. „A Mercedes-Benznek a Forma-1-ben egyértelműen az Ezüstnyilak csapatára épül a filozófiája, miközben etalonnak számító motorjaival független ügyfeleket is ellát" – jelentette ki. „Hiszünk benne, hogy ez a szemlélet mélységében erősíti meg a Forma-1-et, és az egész mezőny versenyképességét fokozza."

A Mercedes lépése gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy Bernie Ecclestone rájuk erőltesse a Red Bull-lal kötött szerződést, így a Milton Keynes-i istállónak az egyelőre elavult motorokat kínáló Ferrari maradt az egyetlen választása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!