Vágólapra másolva!
Csaknem egy éves vívódás után a két független csapat a tettek mezejére lépett, és panaszt tett az Európai Uniónál az F1 irányítása miatt.

A Caterham és a Marussia tavalyi csődje óta az F1-ben résztvevő független csapatok, a Sauber, a Force India és a hamarosan várhatóan a Renault tulajdonába visszakerülő Lotus egyre hangosabban panaszkodik a világbajnokság irányítása és a pénzek elosztása miatt. Elsősorban az a problémájuk, hogy a szabályalkotásban meghatározó szerepet betöltő Stratégiai Munkacsoportban számukra nem jutott hely, és a bevételekből is aránytalanul kevéssé részesülnek.

A három szóban forgó csapat tavaly már fenyegetőzött azzal, hogy panaszt tesz az EU-nál, ha nem jutnak további bevételekhez a fennmaradásuk érdekében, de Bernie Ecclestone nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek, és az F1 tulajdonosa, a CVC sem tett érdemi lépéseket. Mivel a Lotust hamarosan valószínűleg bekebelezi a Renault – amely jó eséllyel csatlakozik a kiemelt státuszt élvező gyári istállókhoz – a Force India és a Motorsport.com információi szerint a Sauber is az EU-hoz fordult.

A Force India és a Sauber nekimegy az F1 vezetésének Forrás: Sahara Force India/James Moy Photography

„A Sahara Force India az egyike a két csapatnak, amely panaszt tett az Európai Uniónál, megkérdőjelezve a Forma-1 irányítását, és rámutatott, hogy a bevételek elosztása, valamint a Forma-1 szabályainak meghatározása egyszerre sportszerűtlen és törvénytelen” – áll a silverstone-i csapat közleményében. „A folyamatban lévő jogi egyeztetés miatt jelenleg helytelen lenne további részleteket elárulnunk.”

Az F1-et egy igen bonyolult, szinte átláthatatlan cégháló működteti, ráadásul a jogtulajdonos és a csapatok közötti kétoldalú szerződések tartalma titkos, és természetesen nem mindenki számára egyenlő feltételeket tartalmaz. Azok az istállók, amelyeket Ecclestone-ék történelmi jelentőségűnek tartanak, 2020-ig már azért is jelentős összegeket kapnak, hogy rajthoz állnak, míg a független csapatok a szerény eredményeik miatt alig részesülnek a bevételekből.

Ráadásul gyakran még a szabályok sem nekik kedveznek, hiszen azokat is a Stratégiai Munkacsoport tagjai hozzák meg Ecclestone-nal és az FIA-val közösen. További aggályra ad okot, hogy az FIA tavaly hozzájutott az F1 1%-os tulajdonrészéhez, így már nem csupán szankcionáló testületként működik, ami szintén ellentétes az EU-s versenyjogi szabályaival.

Az F1 ezzel ismét komoly viharok elé néz, mivel a Red Bull két csapatának kivonásával fenyegetőzik, a Lotus túlélése gyakorlatilag a Renault-n múlik, a Sauber és a Force India pedig láthatóan elégedetlen a világbajnokságban nekik kiosztott szereppel. Ez azt jelenti, hogy a mezőny felének helyzete ingatag valamilyen szempontból, mindössze a Mercedes, a Ferrari, a Williams, a McLaren, valamint a Manor, illetve a jövőre csatlakozó Haas részéről nem hallani panaszt.

Leginkább az anyagiak bosszantják őket

Az Autosport című szaklap szemlézte a Sauber és a Force India beadványát is, amelyből kiderül, a két istálló elsősorban a 2012-ben elfogadott bónusz juttatásokat kifogásolja, ami a Ferrarinak például 97 millió dollárt hozott, 30 millióval többet, mint amennyit a konstruktőri világbajnokságban megszerzett 4. helyükkel kerestek. „E sportszerűtlen kifizetések a független csapatokat állandó sportszakmai és gazdasági hátrányba hozzák, és közvetlen kárt okoznak a sportnak” – állítják.

„Azáltal, hogy néhány kiválasztott csapat számára folyamatos előnyt rögzítenek, a sportot súlyosan aláássák. A kedvezményezettek jelentősen többet költhetnek technológiára, fejlesztésre és felszerelésekre, így egyre növekvő teljesítményelőnyhöz jutnak, és tulajdonképpen determinálják a világbajnokság kimenetelét. E törvénytelen eljárások kárt okoznak a sportnak, a résztvevőinek, emberek ezreinek a Forma-1-ben és azon kívül, illetve európai rajongók millióinak” – áll a beadványban.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!