Vágólapra másolva!
Ügyesen elhitette a McLarennel, hogy fontolgatja a visszavonulást, amivel valószínűleg eléri, hogy az eredeti szerződésében szereplő feltételek mellett tartsák meg őt. Ő maga továbbra sem hajlandó megerősíteni, hogy marad az F1-ben.

A McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis a Japán Nagydíj után egy interjúban egyértelmű „igennel" felelt arra a kérdésre, hogy jövőre is Fernando Alonso és Jenson Button vezeti-e a csapat autóit. Ez azért volt fontos kijelentés, mert mindkét versenyző jövőjéről számtalan híresztelés keringett a sajtóban az elmúlt hetekben. A múlt héten több forrás is arról számolt be, hogy Button már döntött is a visszavonulásról, a bejelentést pedig a Japán Nagydíj hétvégéjére várták.

A brit azonban már csütörtökön kijelentette, hogy „semmi újdonságot" nem tud mondani a jövőjéről, és „kicsit még várni kell" a hírekre.

Azt sem volt hajlandó megerősíteni, hogy jövőre szeretne az F1-ben maradni,

sőt többször utalt rá, hogy idén nem leli örömét a versenyzésben. A Sky Sports neves szakírója, Mark Hughes azonban úgy tudja, Button valójában maradni akar a McLarennél, és csak azért nem cáfolta a visszavonulásával kapcsolatos pletykákat, hogy rávegye a csapatát a kétéves szerződése tiszteletben tartására.

Button ugyanis tavaly decemberben kétéves szerződést kötött a McLarennel, állítólag összesen 18 millió fontos fizetésért. Ebből 6 milliót idén, a maradék 12 milliót pedig a 2016-os idényben kapja meg.

A McLarennek viszont joga van hozzá, hogy az első év végén felbontsa Button szerződését,

és ne kelljen kifizetnie a 12 millió fontot. Ha így döntenek, állítólag szeptember 30-ig értesíteniük kell Buttont is.

Új szerződést akart a McLaren

Mark Hughes információi szerint a McLaren eredeti terve az volt, hogy felbontják Button jelenlegi szerződését, és a 2016-os idényről újra tárgyalnak vele, lényegesen alacsonyabb fizetést ajánlva neki. Button azonban ebbe nem akart beleegyezni, és a csapat előtt is felvetette, hogy befejezi a pályafutását, ha nem hagyják érintetlenül a mostani megállapodást.

Button még nem árulja el, mik a tervei Forrás: AFP

A McLaren így valószínűleg kénytelen lesz Button feltételeit elfogadni,

mert semmiképpen nem szeretnék elveszíteni a világbajnok pilótájukat. Egyesek szerint ugyanis Alonso is a távozást fontolgatja a csapat sikertelensége miatt, ahogy arra már a spanyol volt főnöke és menedzsere, Flavio Briatore is utalt. Alonso ráadásul a japán futam közben többször is mérgesen szidta a Hondát, közvetlenül a futam után pedig nem volt hajlandó egyértelműen megerősíteni, hogy jövőre is az F1-ben látjuk majd.

Nem kockáztathatnak

A McLaren nem engedheti meg magának, hogy jövőre mindkét világbajnokát elveszítse,

hiszen a helyükre pályázó Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne nyilvánvalóan kisebb reklámértékkel bír, és Buttonék a tapasztalatukkal is sokat segíthetnek a helyes irányt kereső istállónak.

Anyagi szempontból viszont nagy érvágás lenne a McLarennek, ha Buttont azt eredeti feltételek alapján kellene megtartaniuk. Az idény elején ugyanis azzal számoltak, hogy a konstruktőri bajnokság 5. helyén végezhetnek, ehhez képest csak az utolsó előtti, 9. helyen állnak. Ezért a helyezésért körülbelül 15 millió fonttal kevesebbet kapnának az F1 kereskedelmi bevételeiből, mintha a tervezett 5. pozícióban végeznének.

A jelek szerint azonban mégis az a legvalószínűbb, hogy Button nyeri a közte és Dennis között zajló pókerjátszmát, és 12 millió fontos fizetéssel jövőre is maradhat a McLarennél.

Button tovább titkolózik

Közben Button továbbra sem hajlandó semmit elárulni a 2016-os terveiről,

és annak sem örült, hogy Dennis helyette nyilatkozott a jövőjéről. "Ez csak az ő döntése" - válaszolta, amikor elmondták neki, hogy a főnöke szerint 2016-ban is a McLarennél fog versenyezni. "Én nem fogok erről nyilatkozni, mikor még azt sem tudom, mit hoz a jövő."

"Ez magánügy, amiről nem kellene nyilvánosan beszélni" - mondta a csapattal folytatott tárgyalásokról. "Most még nem érdemes bármit mondani róla, hiszen nem egyeztünk meg semmiről."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!