Vágólapra másolva!
Bár ő sem pártolta az ötletet, Toto Wolff azt állítja, a döntést a vállalat igazgatótanácsi szintjén hozták meg arról, hogy a Red Bull ne kapjon Mercedes erőforrásokat.

Nyár eleje óta lobbizott a Red Bull, hogy megszerezhessék a jelenleg legjobbnak tartott Mercedes erőforrásokat 2016-tól, de a megállapodás végül nem jött össze. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója bevallottan ellenezte az együttműködést, és álláspontját végül a vállalat igazgatótanácsa is támogatta. Szerinte alaposan körüljárták a helyzetet.

„Az igazgatótanácsunkkal úgy ítéltük, hogy motorszállítóként – és csapatként is – keményen és régóta megdolgoztunk a manapság élvezett sikerünkért, amióta 2010-ben gyári csapattal visszatértünk” – mondta az osztrák az F1.com-nak. „Ez alapján kéthete úgy határoztunk, hogy nem szánjuk rá magunkat a motorszállításra a Red Bullnak. Folytatni kívánjuk a független, privát csapatok támogatását, és tiszteletben tartjuk a már meglévő ügyfeleinkkel kialakított kapcsolatunkat.”

Wolff a Mercedes érdekeit képviseli Forrás: AFP

Wolff kijelentette, hogy ő felelős a Mercedes motorsport programjáért, a mintegy 1200 alkalmazottért, valamint azért, hogy „a Mercedes-Benz márkát a Forma-1-ben a megfelelő módon képviselje, és biztosítsa, hogy mások is így tegyenek.” Ezzel a Red Bull Renault ellen indított médiahadjáratára utalt. Hozzátette, hogy az elsődleges fókuszuk a gyári csapat sikerére irányul, de cáfolta, hogy emiatt az ügyfeleik rosszabb motorokat kapnának.

Rámutatott, hogy Monzában azért csak az Ezüstnyilakban működtek az új erőforrások, mert nem akarták, hogy a többiek kiessenek a fejlesztés alatt álló motorok miatt. „A filozófiánk, hogy ugyanazt a specifikációt szállítjuk mindenkinek" - szögezte le. "Lehetnek kivételes helyzetek, például nemrég Monzában, ahol fejlesztési munkát végeztünk, és az alkatrészellátás igen nehézkes volt.”

Egyre valószínűbb a Manor ellátása

Mivel a Lotust valószínűleg visszavásárolja a Renault, az érvényes szerződés ellenére az enstone-i istálló 2016-tól minden bizonnyal megválik a Mercedes erőforrásaitól, így a csillagos márkának célszerű új ügyfél után néznie. A Red Bull a fenti aggályok miatt nem volt jó megoldás számukra, a Manor viszont érdekli a Mercedes vezérkarát.

„Ha a Lotus a Renault-hoz megy, az mindenképpen egy érdekes csapat” – utalt a Manorra. „Ez egy vérbeli versenyistálló, amelyet ésszerűen finanszíroznak” – tette hozzá a SID hírügynökségnek. „Talán a Williamsszel is együtt fognak működni a karosszéria terén, ami még könnyebbé teszi majd a dolgunkat, hiszen az a csapat is az ügyfelünk."

A Sky német adásának Niki Lauda is megerősítette, hogy van egy „negyedik csapatuk” a jövő évi partneri körükben. Az esetleges megállapodás utat nyithat az F1 felé a DTM bajnoki címéért küzdő Pascal Wehrleinnek is, de Wolff szerint a német fiatalnak egyelőre a túraautó futamokra kell koncentrálnia.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!