Vágólapra másolva!
A pilóták elökörködték a szingapúri incidenst, de a csapatfőnökök szerint súlyos biztonsági kockázatot jelentett, úgyhogy szigorítani kell az ellenőrzésen. Már gázoltak halálra embert a pályán.

A későbbi győztes Sebastian Vettel az élen haladt, amikor a vasárnapi Szingapúri Nagydíj 37. körében, a 13-as és 14-es kanyar között átfutott előtte egy néző. Az illetőt – akiről hivatalosan csak annyi ismert, hogy 27 éves férfi, de meg nem erősített hírek szerint egy brit turista volt – később előállította a rendőrség. A zártláncú kamerarendszer felvételei azt mutatták, hogy a jobb oldali védőkorláton átmászva jutott be a pályára, ahol csak a közeledő Vettelt meglátva kezdett el szaladni, majd röviddel később kibújt a kerítés egyik nyílásán.

A versenyzők ugyan elviccelték az esetet, de hangsúlyozták, hogy valójában komolyan kell venni.

– vélte a 2. helyezett Daniel Ricciardo. „Remélem, hogy sikerült pár új követőt szereznie, különben nem ért meg a dolog egy börtönben töltött éjszakát."

Ricciardo és Vettel a verseny után elviccelték az incidenst Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Mark Thompson

„Még egyszer oda kellett néznem, mert nem voltam benne biztos, hogy a látásom romlott, vagy valaki tényleg átfutott a pályán" – tette hozzá Vettel. „Úgy láttam, egy fotót próbált készíteni. Remélem, legalább jól sikerült, nem lett életlen! Elég nagy őrültség volt, ahhoz a kanyarhoz 280 km/ó-s tempóban közelítünk. A helyében én nem akartam volna keresztülsétálni a pályán. Nem tudom, talán jobban el kell kerítenünk a tribünöket. Szerencsére sem őt, sem engem nem ért baj."

A 2000-es Német Nagydíjon a Mercedes egy korábbi alkalmazottja futott be a pályára az elbocsátása elleni tiltakozásul, három évvel később pedig az ír Cornelius Horan, a szoknyába öltözött „táncoló pap" bukkant fel a silverstone-i célegyenesben.

– mondta a szingapúri behatolóra Vettel. „Most ugyan tréfálkozunk rajta, de valójában súlyos incidensről van szó."

A pályán átfutni még a jól képzett beavatkozó bíróknak is veszélyes: az 1977-es Dél-Afrikai Nagydíjon az ígéretes walesi versenyző,

Tom Pryce kb. 270 km/ó-s sebességgel elütött egy fiatal bírót,

a 19 éves Frederik Jansen van Vuurent, aki kezében a 18 kg-os tűzoltópalackkal Renzo Zorzi kigyulladt autójához igyekezett. Mindketten azonnal életüket vesztették a balesetben.

Az FIA most a szingapúri pálya hivatalos jelentését várja a történtekről. „Úgy látszik, egyenesen egy nightclubból sétált be a pályára" – mondta a férfiről a Red Bull főnöke, Christian Horner. „Ez valójában nem fordulhatna elő, ezért biztos vagyok benne, hogy a biztonsági kérdésekért is felelős FIA alaposan ki fogja vizsgálni az ügyet. Gondoskodnunk kell róla, hogy a nézők semmiképpen ne juthassanak be a pályára, mert

Egyetértett ezzel a Mercedes igazgatója, Toto Wolff is. „Alighanem már legurított pár sört" – vélte. „Megijedtem, mert durva baleset lehetett volna belőle, a pilóták is veszélyben voltak. Gőzöm sincs, hogy jutott be."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!