Vágólapra másolva!
Minden jel arra utal, hogy gyári csapatot indítanak, de még tárgyalnak a pénzügyi feltételekről. A Lotus újabb haladékot kapott a legfelsőbb bíróságtól.

Miután a héten már a Renault vezérigazgatója, Carlos Ghosn is úgy nyilatkozott, hogy egyszerű motorszállítóként nem szeretnének továbbra is részt venni a Forma-1-ben, a francia gyártó számára két lehetőség maradt: a Lotus felvásárlásával gyári csapatot indítanak, vagy kiszállnak az F1-ből.

Noha az utóbbi lehetőséget sem zárják ki, sokkal valószínűbb, hogy 2016-tól újra önálló alakulatként vesznek részt a bajnokságban. A Lotusszal állítólag már hetekkel ezelőtt megegyeztek a tulajdonosváltásról, és jelenleg Bernie Ecclestone-nal egyezkednek az F1-es szerződés anyagi feltételeiről.

A Renault ugyanis kikötötte, hogy csak akkor indítanak gyári csapatot, ha öt másik istállóhoz – a Ferrarihoz, a McLarenhez, a Mercedeshez, a Red Bullhoz és a Williamshez – hasonlóan őket is kiemelt csapatként kezelik a bevételek elosztásakor, és a bajnoki helyezésükért járó pénzdíjon kívül prémiumot is kapnak.

A Forma-1 a versenyrendezési díjakból, a közvetítési jogdíjakból és a hirdetésekből szerzett bevétel 65 százalékát osztja szét a csapatok között, de ebből 15 százalékot prémiumként kap meg az említett öt csapat. Ők részben a hagyományaikra való tekintettel kapnak több pénzt, részben pedig azért, mert 2012-ben aláírtak egy kétoldalú szerződést Ecclestone-nal a Forma-1-ben való részvételükről.

A Lotusnak fontos lenne, hogy a Renault mielőbb megegyezzen Ecclestone-nal Forrás: AFP

A Renault szintén a hagyományaira és az F1-ben eddig elért sikereire hivatkozva szeretne bekerülni a prémiumot kapó csapatok közé, hiszen 1977 óta 5 idény kivételével mindig indultak motorszállítóként vagy gyári istállókét az F1-ben, és a sport történetének egyik legeredményesebb gyártójává váltak. Ecclestone állítólag beleegyezett, hogy a Renault-t is kiemelt csapatként kezelje, de a pontos feltételekről még nem tudtak megegyezni.

Noha egyes források szerint Ecclestone „kedvező" szerződést kínált a Renault-nak, mások úgy tudják, a két fél elképzelései között „milliókban" mérhető az eltérés. A franciák ráadásul azt kérik, hogy a szokásostól eltérően ne egy 10 hónapos időszak alatt kapják meg a pénzdíjat. Az összeg jelentős részét már az idény elején szeretnék megkapni, hogy jobb esélyekkel vágjanak neki a bajnokságnak.

Újabb haladék a Lotusnak

A túlélésért küzdő Lotus közben újabb haladékot kapott a londoni legfelsőbb bíróságtól, ahova eredetileg szeptember 7-re idézték be őket, mert a 900 ezer fontos tartozásuk miatt a brit adó- és vámhivatal csődeljárást kezdeményezett ellenük.

A Lotus azért kapott haladékot, mert a Renault-val együtt sikerült meggyőzniük a bírót arról, hogy a csapat felvásárlása – és ezzel a jövőjük biztosítása – csak idő kérdése, és a tulajdonosváltás hamarosan hivatalossá válhat. Ha viszont csődeljárást indítanának ellenük, az veszélybe sodorná az üzletet, ráadásul 400 ember veszíthetné el az állását.

A bíró azonban hozzátette, ha jövő péntekig nem sikerül nyélbe ütniük az üzletet, a Lotus nem kap további haladékot.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!