Vágólapra másolva!
Biztonsági kockázattal is jár, ha valaki gyakran használja a kerékvetőket, ezért szeretnék ettől elrettenteni a versenyzőket. Az FIA kisebb bukkanókat rakna a bukótérbe, Maldonado csak figyelmeztetné a pilótákat.

A Forma-1-es pályákon a kavicságyak helyét egyre inkább átveszik az aszfaltozott bukóterek, ami a versenyzők számára egyértelműen kényelmesebb megoldás. Egy hiba után így sokkal valószínűbb, hogy gond nélkül vissza tudnak térni a pályára, ráadásul bizonyos kanyaroknál előnyhöz is juthatnak, ha szélesen fordulnak, és akár négy kerékkel is elhagyják a pálya határait.

Az FIA csak akkor bünteti a pályaelhagyásokat, ha a versenyző bizonyíthatóan előnyhöz jutott ezzel, de egyre többen érzik úgy, hogy szigorúbb módszerekkel kell megakadályozni a kanyarok szándékos kiszélesítését. Előfordulhat ugyanis, hogy a kerékvetők rendszeres használata és a bukótérben lévő törmelékek a gumikat is tönkreteszik - a Pirelli gyanúja szerint a pályaelhagyások is hozzájárulhattak Sebastian Vettel és Nico Rosberg spái defektjeihez.

A kanyarok szándékos kiszélesítése tehát biztonsági kockázatokkal is járhat, ezért a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) továbbra is keresi a megoldást a problémára. A fizikai akadályok – gumifalak vagy magasabb kerékvetők – elhelyezése szintén veszélyes lehet, ha a pilótának valóban problémája van, és ezért nem tudja a pályán tartani az autóját. Spában is hiába tettek elrettentő „hurkákat" a Radillon kanyar mellé – a GP3 szabadedzésein bebizonyosodott, hogy a hibázó versenyzők autóját a levegőbe röpítheti a kerékvető, ezért szombaton eltávolították, a pilóták pedig a hétvége folyamán rendszeresen levágták a kanyart.

Nehéz megoldást találni

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint nagyon nehéz megoldást találni a helyzetre, hiszen természetes, hogy a versenyzők mindenhol megpróbálnak extra előnyhöz jutni. Horner a Pirellit sem irigyli, hiszen nehéz olyan abroncsokat gyártaniuk, amelyek minden pályán jól bírják a gyűrődést.

Már az Eau Rouge sem olyan veszélyes, mint tíz éve Forrás: AFP

„A Pirellinek nincs könnyű dolga. Minden pályán mások a kerékvetők" – nyilatkozta. „A versenyzők egyre jobban kihasználják a pálya határait, mert megtehetik, mióta nincsenek kavicságyak. Mindent megtesznek azért, hogy előnyhöz jussanak. Manapság az Eau Rouge is más kanyar, mint 10 évvel ezelőtt."

Az FIA állítólag azt tervezi, hogy az érintett kanyarok mellett a jövőben színesre festett bukkanókat helyeznek el, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy elvegyék a versenyzők kedvét a pálya kiszélesítéséről, viszont nem röpítik a levegőbe az autókat. Pastor Maldonado Spában is hasonló bukkanókat talált el, és a 17 G-s erőhatás miatt olyannyira megsérült az autója, hogy fel is kellett adnia a versenyt.

Elég a szóbeli figyelmeztetés?

A venezuelai úgy véli, a pilótáknak valóban jobban kellene tisztelniük a pálya határait, de szerinte ezt egyszerű figyelmeztetésekkel is el lehetne érni. „Általában időt veszítünk azzal, ha szélesen fordulunk, máskor viszont előnyt kovácsolhatunk belőle" – magyarázta. „Azt kellene elérnünk, hogy soha ne juthassunk előnyhöz a kanyar kiszélesítésével."

„Az esetek többségében azért fordulunk szélesen, mert túl későn fékezünk, és blokkolnak a kerekeink. Ilyenkor szükség van a bukótérre a biztonság miatt. Néhány versenyző azonban arra használja őket, hogy gyorsabb legyen" – tette hozzá. „Ha valaki éppen pozícióért küzd, és egymás után többször kiszélesíti a kanyart, talán figyelmeztethetnék a csapatot, hogy szóljon rá a versenyzőre. Az időmérőn pedig betarthatnánk a pálya határait, két keréknek mindig az aszfalton kellene maradnia."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!