Vágólapra másolva!
Még egyeztetnek róla, de úgy látják, kihúzzák majd a megengedett négy motorral a szezon végéig, ezért nem számítanak büntetésre. A Szingapúrra készülő fejlesztésekkel újra utolérnék a Ferrarit.

A Williamsnél még nem tudják, hogy ők is megkapják-e azt az új specifikációjú motort, amelyet a Mercedes a hétvégi Olasz Nagydíjon vetett be először. Habár Lewis Hamilton megnyerte vele a versenyt, Nico Rosberg autójában meghibásodott a szombat délelőtti szabadedzésen – igaz, a csapat állítása szerint nem magával a motorral volt baj, hanem a tavaly óta változatlan hűtésrendszerrel.

„Erről még egyeztetünk" – felelte a Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley az Origo GPhírek kérdésére, hogy ők mikor térnek át az új változatú Mercedesre. „Még lesz egy következő motorunk a szezon vége előtt, de hogy az új specifikációból-e, azt nem tudom megmondani. Ha megkapjuk még az idén, az nagy előnyt fog jelenteni, feltéve, hogy tényleg nagyobb a teljesítménye."

Lehet, hogy a Williamsnek be kell érnie a Mercedes motor jelenlegi specifikációjával Forrás: Williams

Nem feltétlenül az. A Mercedes ugyan mind a 7 idei zsetonját felhasználta a módosításokhoz, de a csapat igazgatója, Toto Wolff azt állította,

a hajtáslánc ettől egyelőre nem lett erősebb,

csak egy 2016-os fejlesztési irányt akartak kipróbálni vele. Smedley ettől függetlenül azt mondta, a Williams is szeretné az autójában tudni az új motort, mert „úgy tűnik, előrelépést jelentett. Lewis legalábbis nagyon erős tempót diktált vele a versenyen."

A Williams versenyzői a mezőny többségéhez hasonlóan új hajtásláncot (kivéve az akkumulátort és a vezérlőelektronikát) kaptak az Olasz Nagydíjra, de Hamiltonhoz hasonlóan egyelőre

így is csak a harmadik motorjuknál járnak a szabályok által megengedett négyből.

Még hét forduló van hátra, de nem számolnak azzal, használniuk kell majd ötödik egységet is, amiért rajtbüntetés járna.

„Ha megnézzük a jelenlegi motorhasználati stratégiánkat, azt látjuk, hogy lényegében tartjuk az év elején felvázolt tervet" – magyarázta Smedley. „A motorprogramunkért felelős srácok, a Williams illetve a Mercedes HPP alkalmazottai jó munkát végeznek: körültekintően, de azért feszegetjük a határokat. Ha tartani tudjuk ezt a stratégiát, semmilyen büntetés nem vár ránk a szezon végéig."

Fejlesztésekkel érnék utol a Ferrarit

Ennek a konstruktőri világbajnokságban is lehet jelentősége, a Williams közvetlen ellenfelére,

a Ferrarira ugyanis jó eséllyel vár legalább egy büntetés motorcsere miatt,

hiszen ők a belsőégésű motorból, a turbófeltöltőből és az MGU-H-ból már a negyediket, vagyis az utolsót kapták meg Monzában. Ők is új motorral jelentkeztek, amely bevált: Hamiltont ugyan nem tudták elkapni vele, a Williamsnél viszont annak ellenére lényegesen gyorsabbak voltak, hogy Monzában sokat számítanak a lóerők.

Noha Kimi Räikkönen elrontott rajtja miatt a Ferrari a monzai hétvégén így is csak egyetlen ponttal tudta növelni az előnyét velük szemben, mert Felipe Massa és Valtteri Bottas a 3-4. helyen ért célba, Smedley elismerte, hogy a Williamsnek rá kell lépnie a gázra.

„Kimi rajtjától eltekintve nagyon gyorsak voltak itt, az új motorjuk az időmérőn és a versenyen is sokat hozott. Nekünk most erre kell reagálnunk. Szingapúrra jelentős frissítéseket kapunk" – mondta az Origo GPhírek-nek. „Minden területen meg kell tennünk, amit tudunk, nem állhatunk egy helyben. Bízok benne, hogy az új módosítások révén Szingapúrban visszanyerjük az erőnket."

A Williams technikai újításairól Smedley részleteket nem akart elárulni. „Úgyis folyamatosan fejlesztjük az autó összes részét" – mondta. „A Forma-1 furcsa világ. Előfordul, hogy egy új hátsó szárny, egy új karosszériaelem és egy új padlólemez együtt hoz annyit a konyhára, mint egyetlen első szárny három versennyel később. Nem az alkatrészek mennyisége számít, hanem az, hogy köridőben mit érnek."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!