Társoldalunk:

Pizzával ünnepel Ricciardo

2015.09.06. 18:25

A Red Bull mindkét pilótája pontot szerzett Olaszországban, a körülmények ismeretében elégedettek az eredménnyel.

A Red Bull 5 ponttal távozik Monzából Daniel Ricciardo 8. és Danyiil Kvjat 10. helyének köszönhetően. Mindkét versenyző a mezőny végéről rajtolt a hajtáslánc-főelemekért járó büntetések következtében egy olyan pályán, ahol a Renault teljesítményhátránya különösen kidomborodik, így nem csalódottak a szerény termés miatt.

"Nem volt részem sok akcióban a verseny folyamán, de pozitívum, hogy a pontszerzők között végeztem" - mondta Kvjat.

Danyiil Kvjat Fernando Alonso McLarenje előtt. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: 2015 Getty Images/Mark Thompson

Ricciardo a mezőny nagy részével ellentétben a közepes keménységű gumikon rajtolt, majd a 30. körben váltott a puhább lágy keverékre, és 16 másodperces hátrányt ledolgozva az utolsó kanyarban sikerült elmennie Marcus Ericsson Sauberje mellett. A 7. Nico Hülkenberg megelőzéséhez is mindössze fél másodperc hiányzott neki.

"Kellemes volt elvenni a 8. helyet Ericssontól az utolsó körben. Nagyon elégedett vagyok az autóval, jó volt vezetni, és sikerült harcolnunk egy Ferrari és egy Mercedes motorral felszerelt autóval" - nyilatkozta. "Nem volt sima hétvégénk, de a futam bíztatóan alakult. Jó a csapat hangulata. Azt hiszem, ünneplésként eszek még egy pizzát."

Ericsson azt mondta, Hülkenberg kitartó üldözése közben elhasználta a gumijait, ezért nem tudott hatékonyan védekezni Ricciardo ellen. A Red Bull abban bízik, hogy a következő helyszínen, a kanyargós Szingapúrban több sikerük lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!