Vágólapra másolva!
Rob Smedley szerint nem számít, a Mercedes mennyivel lőtt a megengedett keréknyomás mellé, megszegett egy technikai előírást, amiért diszkvalifikáció jár.

Az Olasz Nagydíj sportfelügyelői végül úgy döntöttek, Lewis Hamilton annak ellenére megtarthatja a győzelmét, hogy a verseny előtt a bal hátsó kerekében kisebb volt a nyomás a megengedettnél, pedig a 3-4. helyen végző Williamsnél úgy vélik, ezért nem is időbüntetés, hanem egyértelműen kizárás járt volna.

„Az alacsonyabb keréknyomással fokozni lehet a teljesítményt. A Pirelli a hétvége elején szétküldött egy dokumentumot, amely meghatározza, hogy a keréknyomásnak mekkorának kell lennie a melegítő paplanból kivéve" – magyarázta a csapat vezető versenymérnöke, Rob Smedley.

A spái defekteket követően, a jobb köridőkből adódó megnövekedett terhelésre hivatkozva ugyanis a Pirelli a tavalyi 18-ról 21/19,5 psi-re növelte a minimálisan megengedett első/hátsó keréknyomást Monzában, de Hamilton esetében az FIA csak 19,2, míg Rosbergében 18,4 psi-t mért nagyjából 5 perccel a felvezető kör rajtja előtt.

Az alacsonyabb nyomás általában lassabb gumikopással jár,

ráadásul Smedley szerint a Belgiumban történtek miatt az új határértékeknek biztonsági vonatkozásuk is van. „Teljesen mindegy, hogy 0,3 vagy 1,1 psi különbségről van szó, mint a másik autójukon, vagy 10-ről" – mondta.

A szárnyakat vagy az autó szélességét például fél milliméteres pontossággal mérjük, és egyáltalán nem léphetjük túl a szabályzatban megadott értékeket. Ha megtesszük, kizárnak."

Hamilton bal hátsó kerekében kisebb volt a nyomás a megengedettnél Forrás: AFP/Olivier Morin

Az Origo GPhírek kérdésére, hogy a csekélynek tűnő 0,3 psi eltérés miatt Hamiltont méltányos lett-e volna diszkvalifikálni, Smedley azt felelte: „Oké, de hol húzzuk meg a határt? A technikai előírás pont arra való, hogy megszabja ezt" – vélte.

Ezekhez igazodnunk kell, mert ha mindegyiket csak egy parányival átléphetjük, az autónk összességében 2 másodperccel gyorsabb lesz. Megszegtek egy technikai szabályt, ennyi."

Bizonytalan procedúra

Smedley többször is hangsúlyozta, hogy a keréknyomást a paplanból kivéve kell mérni, de éppen ez az, ami bizonytalanná tette a procedúrát. A sportfelügyelők ugyanis azért nem büntették meg a Mercedest, mert kiderült, hogy a Hamilton bal hátsó gumiját fedő paplant a mérés előtt már kihúzták a generátorból, amitől lehűlt, így értelemszerűen csökkent benne a nyomás is.

A Mercedes hibája tulajdonképpen azért nem járt következményekkel, mert

nem tisztázták kellően a mérési procedúrát.

Smedley-vel ellentétben Wolff azt mondta, „akkor kell mérni a nyomást, amikor a gumi a paplanban van, és felszereljük a kereket az autóra", hiszen „különben vitatkozni lehet rajta, hogy mikor mérjük: 5 vagy 8 perccel a verseny előtt, esetleg akkor, amikor kialszanak a piros lámpák?" Az Origo GPhírek-nek a Mercedes igazgatója hozzátette, hogy az eljárást a hasonló félreértések elkerülése végett „pontosan meg kell határozni."

Wolff azt egyértelműen cáfolta, hogy a Mercedes rosszhiszeműen járt el, tudva, hogy a nyomás jelentősen csökkenni fog, miután a gumit kivették a melegítő paplanból. „Követtük a Pirelli által megadott eljárást, vagyis a betettük a gumikat a melegítőpaplanba, aztán közösen ellenőriztük a nyomást" – állította. „Nálunk is mindig dolgozik egy srác a Pirellitől, ő is látta, hogy jóval a minimálisan előírt érték fölött volt. A biztonság számunkra fontos kérdés."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!