Vágólapra másolva!
A Ferrari főnöke nem ismert rá, olyan lelkesen osztogatta az autogramokat Monzában még jóval az után is, hogy a többiek leléptek.

Maurizio Arrivabene már a szezon kezdete előtt említette, hogy Kimi Räikkönen olyan, mintha kicserélték volna: sokat mosolyog, láthatóan lelkes, és az egyik teszten az autó alatt fekve bukkantak rá, ahol tőle szokatlanul technikai részleteket tanulmányozott. Habár a pályán az idén is vétett pár hibát, ráadásul rendszerint szerencséje sincs, úgyhogy a megváltozott hozzáállása az eredményekben egyelőre nem mutatkozik meg, még akkor is sokkal nyitottabb ember benyomását kelti a korábbinál, ha a sajtóesemények nagy részén még mindig makacsul őrzi a semmitmondásban szerzett bajnoki címét.

Ennek újabb tanújelét adta Monzában is. A Ferrari múlt télen kinevezett főnöke elhatározta, hogy közelebb viszi a Forma-1-et a szurkolókhoz – az egyik barcelonai teszten például Esteban Gutiérrezzel együtt lazán kiült a tribünre a nézők közé –, és az Olasz Nagydíj előtti csütörtökön ennek a hozzáállásnak a jegyében szervezett egy nyilvános közönségtalálkozót is a pályához közeli kastélynál.

Räikkönen már a csütörtöki bokszlátogatáson is szorgosan osztotta az autogramokat Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Az esemény igencsak népszerűnek bizonyult, ami a tifosi fanatizmusát ismerve nem meglepő. Az viszont annál inkább, hogy szokásával ellentétben Räikkönen, akinek a szerződését nemrég hosszabbították meg, tartott ki a legtovább: Arrivabene szerint fél órán keresztül buzgón osztogatta az autogramokat, még jóval az után is, hogy a Ferrari többi tagja már rég lelépett.

„Nagyon örültem neki, egyre jobb fej" – mondta az állítólagos Jégemberről a Ferrari vezére. „Még akkor is, ha

hanem csak egy másolat, vagy ilyesmi."

És hogy minek köszönhető ez a nem várt átalakulás? „Sokat beszélgettünk, és mondtam neki, hogy nagyon laza srác vagy, valószínűleg pont ezért szeretnek, de ha majd találkozunk ezekkel az emberekkel, mármint a tifosival, legalább adj pár autogramot, köszönj nekik, talán még egy mosolyt is próbálj feléjük megereszteni, és mozgasd a kezedet így!" – viccelődött Arrivabene integetést imitálva. „Boldog voltam, hogy betartotta az utasításaimat, de az is felmerült bennem, hogy talán babonás, és csak azért csinálja, hátha így szombaton és vasárnap esni fog."

Amire a Ferrarinak valóban nagy szüksége lenne, ha a hazai versenyén meg akarná futtatni a Mercedest a győzelemért...

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!