Társoldalunk:

Három Renault motort is cserélni kell a hétvégén

2015.09.02. 15:32

Max Verstappen autójának kivételével minden Renault motort használó pilóta kénytelen rajtbüntetéssel számolni Monzában, ahol egyébként sincsenek jó esélyeik. A Red Bull próbálja csökkenteni visszaesést, és már Szingapúrra terveznek.

Az idei hatodik Renault motort is kénytelen beszerelni a Red Bull mind Daniel Ricciardo, mind Danyiil Kvjat autójában, és Max Verstappen belgiumi cseréje után a Toro Rossónál Carlos Sainz sem menekül meg az új erőforrás bevetésétől. Mindez azért probléma, mert a szabályok szerint büntetlenül évente maximum négy egység szerelhető be, így mindhárom pilóta tízhelyes rajtbüntetéssel számolhat a hétvégi Olasz Nagydíjon. Christian Horner szerint szándékosan a hétvégi futamra időzítették a cserét.

„Bevállaljuk a büntetést a hétvégén mindkét autónkkal, így a hatodik erőforrást használjuk majd” – erősítette meg Horner az Autosportnak. „Elértük a futásteljesítmény határát a rendelkezésünkre álló példányokkal, és valahogy el kell jutnunk az év végéig. Taktikai szempontból Monzát választottuk a cserére, mert itt a kör 75%-a során padlógázzal megyünk, úgyhogy nem ez lesz számunkra a legjobb pálya az idén” – nyilatkozta a brit csapatfőnök.

Kvjat is 10 hellyel hátrébb kerülForrás: FLORENT GOODEN/DPPI/Renault Sport

Az idén gyengének és megbízhatatlannak bizonyuló Renault motor ellenére a Red Bull és a Toro Rosso autói jól szerepeltek a szintén nagy teljesítményt igénylő spái pályán, ezért Carlos Sainz a büntetés ismeretében sem csalódott nagyon. „Optimista vagyok, még akkor is, ha tízhelyes rajtbüntetést kapok” – mondta. „Mindenképpen szeretném legalább ezeket a helyeket visszanyerni a futamon.” A cserék ellenére a Renault is jó teljesítményt remél az Olasz Nagydíjon.

„A teljesítmény szempontjából a Belga Nagydíj pozitívan alakult számunkra” – mondta Rémi Taffin, a Renault Sport F1 operatív igazgatója. „A motor üzemeltetése sokkal jobban alakult annál, amit egyéb, nagy sebességű pályákon láttunk, a formánk javult, és az erőforrások jól működtek, különösen az alacsony leszorítóerőt generáló konfigurációval összhangban” - magyarázta. „Reméljük, a spái hullámot Monzában is kihasználhatjuk, de ez így is az év legkeményebb pályája számunkra.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!