Vágólapra másolva!
A maranellói istálló cáfolta, hogy leállítani készül tehetségkutató programját, amelynek halálos balesetéig Jules Bianchi is tagja volt. Sergio Pérez mellett ő állt a legközelebb ahhoz, hogy a Ferrarinál versenyezhessen, az akadémia többi tagja eddig maximum tesztlehetőségig jutott.

A Ferrari nem tervezi leállítani tehetségkutató programját, mondta az Autosportnak Maurizio Arrivabene, az olaszok csapatfőnöke, miután olyan hírek röppentek fel, hogy a vállalat elnöke, Sergio Marchionne és maga Arrivabene is más célokra fordítaná az eddig nem túl eredményes akadémia költségvetését. A felvetést az olasz menedzser „baromságnak” titulálta, és közölte, jövőre „biztosan” folytatódik a program, ami addig fennmarad, „ameddig csak lehetséges.”

A Ferrari Driver Academy 2009-ben jött létre az akkori csapatfőnök, Stefano Domenicali kezdeményezésére, és az évek folyamán több tehetséges, jellemzően olasz versenyzőnek adtak tesztlehetőséget, illetve segítették útjukat az F1 felé. A program két kiemelkedő egyénisége a Ferrari motoros Saubertől végül a McLarenhez szerződő Sergio Pérez, és a Marussiánál szintén az olaszok támogatásával versenyző Jules Bianchi volt, aki tavaly októberi balesete után az idén elhunyt.

Jules Bianchi számára egyenes út vezetett volna a Ferrari versenyzői üléséhez is Forrás: Ferrari

Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke kijelentette, Bianchi váltotta volna Kimi Räikkönent, de a francia tehetség halálával tovább kell várni arra, hogy az olaszok saját nevelésű pilótát igazoljanak. Jelenleg a GP2-ben versenyző, és a Saubernél tesztelő Raffaele Marciello, a GP3-as Antonio Fuoco, az F3 Európa-bajnokságon versenyző Lance Stroll, és az olasz F4-ben szereplő kínai Guan Yu Zhou szerepel a programban. Arrivabene szerint az év végén döntenek a sorsukról.

Más csapatokkal ellentétben a Ferrari jellemzően tapasztalt pilótákat szerződtet. Az elmúlt 20 év során Felipe Massa volt az egyetlen 27 évesnél fiatalabb versenyzőjük, a 36 esztendős Räikkönen és a 28 éves Sebastian Vettel most is az idősebb generációt képviseli. Ezzel szemben, a Red Bull pilótái között Daniel Ricciardo a legidősebb a maga 26 évével, és a Magyar Nagydíj befutójának első négy helyezettjét a Red Bull által kinevelt pilóták alkották, Vettellel az élen.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!