Vágólapra másolva!
A GPDA-elnök Alex Wurz szerint elfogadhatatlan, hogy minden előjel nélkül felrobbanjon egy F1-es abroncs. Úgy véli, az egész F1-nek támogatnia kell a Pirellit, hogy biztonságosabb abroncsokat tudjanak gyártani.

A Pirelli kemény bírálatokat kapott a Belga Nagydíj után, miután a pénteki második szabadedzésen Nico Rosberg, a vasárnapi futamon pedig Sebastian Vettel gumija robbant fel látszólag minden előjel nélkül. A gumigyártó szerint egyik incidenst sem szerkezeti hiba okozta: Rosberg abroncsát kivágta egy külső tárgy, Vettel pedig a Ferrari kockázatos, egykiállásos stratégiájának áldozata lett.

Vettel a verseny után dühösen támadta a Pirellit - szerinte elfogadhatatlan, hogy a versenynaptár egyik leggyorsabb pályáján hirtelen felrobbannak a gumik, hiszen a veszélyes kanyarokkal teli Spában ez óriási balesetekhez vezethetett volna. Rosberg is azonnali változásokat követelt, hiszen a következő nagydíjat egy még gyorsabb helyszínen, Monzában rendezik.

A spái eseteket a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA sem hagyta szó nélkül. Az elnök Alex Wurz úgy véli, mindenképpen alapos vizsgálatokra és mielőbbi módosításokra van szükség.

Vettel defektjét alaposan kivizsgálja a Pirelli Forrás: AFP

„Versenyzőként szilárdan hiszünk abban, hogy nem egy robbanás formájában kellene értesülnünk arról, ha egy abroncs már nem képes a megfelelő teljesítményt nyújtani, és elhasználódott" – nyilatkozta Wurz a BBC-nek. „Szerintem léteznek olyan technológiák, amelyek segítségével megakadályozhatjuk, hogy ennyire hirtelen essenek szét a gumik."

Mindenki segítségére szükség van

Noha Wurz szerint a Spában kialakult helyzet elfogadhatatlan, fontosnak tartja, hogy a Pirellit ne csak támadják, hanem segítsenek nekik a megoldás megtalálásában. „Rövidtávon meg kell adnunk a Pirellinek a szükséges szabadságot és támogatást, hogy biztonságos és megfelelő intézkedéseket hozhassanak" – mondta. „Azt kérjük, hogy a legnagyobb figyelemmel vizsgálják meg a Spában történt defekteket. Együtt kell működnünk, hogy többé ne kelljen hasonló biztonsági hiányosságoktól tartanunk."

Wurz szerint figyelembe kell venni, hogy a gumigyártóknak nagyon nehéz dolguk van, hiszen folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változó köridőkhöz és erőhatásokhoz. „Az a lényeg, hogy kezelni tudják a kialakult helyzetet, és megfelelően reagáljanak a meghibásodásokra. Jobb, gyorsabb és biztonságosabb gumikra van szükség, és ezt a Forma-1-nek pozitívan kell fogadnia, sőt követelnie is kell" – magyarázta. „Ez nemcsak a versenyzők biztonsága miatt fontos, hiszen a biztonságosabb technológia később az utcai autókban is megjelenhet."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!