Vágólapra másolva!
Rosberg pénteki problémája után, amelyet szerintük is törmelék okozott, vasárnap különösen elővigyázatosak voltak.

Bár a Mercedes múlt vasárnapi tempóján nem látszott meg, a technikai ügyekért felelős igazgató, Paddy Lowe szerint Nico Rosberg pénteki defektje után óvintézkedéseket tettek, mielőtt elindultak a később kettős győzelmükkel záruló Belga Nagydíjon. Lowe elárulta, hogy különösen alapos takarítást kértek a pályán az FIA-tól, és a versenyzőiket is figyelmeztették, hogy a szokásosnál veszélyesebb helyzet alakulhat ki, ha áthajtanak valamin. Emellett az autók beállításait is óvatosabban választották meg.

„Már azelőtt is jóval a határértékeken belül voltunk a kerékdőlés tekintetében, de (Rosberg defektje után) még visszafogottabbak lettünk, hogy általánosságban minden biztonságos legyen. Ez egy könyörtelen pálya” – nyilatkozta Lowe a Motorsport.com-nak. „A verseny reggelén már elég erős volt a meggyőződésem, hogy a gumit kiszúrta valami. Eleinte nem kezdett szökni belőle a levegő, úgyhogy elég bonyolult defekt volt, amit egy törmelékdarab okozhatott.”

A hétvégén minden a gumikról szólt Forrás: Pirelli

Rosberg pénteki, szerencsés kimenetelű balesete már ráirányította a figyelmet a Pirelli gumikra, majd Sebastian Vettel vasárnapi defektje után ismét reflektorfénybe került az olasz gyártó. Sokan úgy vélik, Vettel problémáját a túl hosszú etap okozta, de a versenyző maga, illetve Rosberg is úgy véli, hogy ez nem lehetne gond, bár a Mercedes védelmébe vette az F1 kizárólagos beszállítóját.

Többen felhívták a figyelmet arra is, hogy Vettel agresszívan használta a kerékvetőket, a Mercedes műszaki stábjának vezetője pedig azt mondja, kifejezetten arra intették a versenyzőiket, hogy legyenek óvatosak. „A fenyegetést a törmelék jelentette, és ezt tisztáztuk a pilótákkal is” – mondta Lowe. „Erről beszéltünk az FIA-val, kérve tőlük egy extra söprést a kerékvetőknél, ahol beakadhatnak a törmelékek. Nyilvánvaló volt, hogy ez kockázatot jelent.”

Toto Wolff (balra), a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója és Paul Hembery, a Pirelli motorsport menedzsere egyeztet a rajtrácson Forrás: Pirelli

A Mercedes emellett festékkel jelölte meg az autói karosszériaelemeit a gumik közelében, hogy könnyebben észrevehetők legyenek esetleges sérülések. Lewis Hamilton és Nico Rosberg végül gondtalanul ért célba az első két helyen, de Lowe nem tagadta, hogy a hétvége során bőven adott munkát nekik a pénteki baleset okainak kiderítése.

„A pénteki problémánk után természetesen abszolút mindent lehetséges okot megvizsgáltunk” – mondta. „Átnéztük a futóműgeometriát, a (kerekek körüli) karosszéria elemeket pedig már Spanyolország óta használjuk, tulajdonképpen változatlanul. Elővigyázatosságból további ellenőrzéseket végeztünk, a harmadik szabadedzés előtt még a kérdéses felületeket is befestettük, és kiderült, hogy nem azok jelentették a gondot.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!