Vágólapra másolva!
Szerintük a Ferrarinak nem a gumigyártót kellene okolnia azért, mert nem vált be a kockázatos stratégiájuk, más csapatok mérnökei viszont osztják az aggodalmakat. A Pirelli személyesen beszélné meg az ügyet a Ferrarival.

A Belga Nagydíjon pénteken Nico Rosberggel, vasárnap pedig Sebastian Vettellel történt meg, hogy előzetes jelek nélkül hirtelen szétrobbant az abroncsuk, és mindkettejük szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem keveredtek óriási balesetekbe. Vettel a futam utáni nyilatkozatában dühösen támadta a Pirellit, amiért nem állítanak biztonságos gumikat a csapatok rendelkezésére, és Rosberg is mielőbbi változásokat követelt.

Nem mindenki ért azonban egyet a két versenyzővel, a Pirelli például mindkét hibára talált magyarázatot: pénteken kiderítették, hogy Rosberg gumiját „egy külső tárgy" kivágta, a Ferrari pedig szerintük túl kockázatos stratégiát vállalt, amikor csak egyszer hívták ki Vettelt kerékcserére.

A Mercedes vezetőségéből ketten, Toto Wolff és Niki Lauda is a Pirelli pártját fogták. Szerintük Vettel rosszul tette, hogy a gumihiba kivizsgálása előtt nyíltan támadta a Pirellit. „Érthető, hogy a Ferrari kockázatos stratégiával próbálkozott, és az is, hogy Vettel csalódott" – nyilatkozta Wolff. „De meg kell védenem a Pirellit."

„A Ferrari tudatosan vállalta a kockázatot. A pénteki defektünk után mi óvatosabbak voltunk, még egy harmadik kerékcsere gondolata is megfordult a fejünkben" – magyarázta az osztrák, aki szerint „nem lehet olyan gumikat gyártani, amelyek a végtelenségig bírják a terhelést, ezt a csapatoknak is meg kell érteniük. Az élmezőnyből csak ők kockáztattak, és csak az ő autójukon robbant szét a gumi, szerintem elég egyértelmű az összefüggés."

A Mercedes szerint a Ferrari csak magát okolhatja a hibáért Forrás: AFP

A Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli igazgatója, Niki Lauda hasonlóan vélekedett. „A Ferrarinak nem kellene panaszkodnia, ha nem válik be a kockázatos taktikájuk" – mondta. „Nem volt helyes, ahogy Vettel a gumiszállító partneréről beszélt, a mi versenyzőinktől ezt elfogadhatatlannak tartanám."

A korábbi Forma-1-es versenyző, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó Christian Danner úgy véli, „Nikinek 100 százalékban igaza van. Ilyen az autóversenyzés – ha valaki túllép a határon, bajba kerülhet."

A Ferrari elsősorban azt kifogásolta, hogy a gumigyártó nem figyelmeztette őket a veszélyre, például a csapatuknál dolgozó Pirelli-mérnök sem szólt a futam közben, hogy baj lehet az egykiállásos stratégiából. A csapatfőnök Maurizio Arrivabene szerint nehéz kiszámítani, mikor válik egy stratégia túl kockázatossá, ha a gumin nem jelentkeznek a túlterheltség jelei. Az előzetes vizsgálatok alapján ráadásul nem is tűnt úgy, hogy Vettel gumija teljesen elhasználódott volna, ezért arra gyanakodnak, hogy szerkezeti hiba okozta a problémát.

Megbeszélik az esetet

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery mielőbb szeretne személyesen találkozni a Ferrari képviselőivel, hogy higgadtan átbeszéljék a történteket. Egyelőre azt sem zárja ki, hogy a Pirelli is hibázott Spában. „A csapatok az adatokra támaszkodnak, és úgy tűnik, ezúttal nem működött megfelelően a köztünk lévő kommunikáció" – mondta. „Mindig jó volt a munkakapcsolatunk a Ferrarival. Most is leülünk majd, és megpróbáljuk megtalálni a lehető legjobb megoldást."

Arrivabene egyelőre annyit reagált Hembery nyilatkozatára, hogy a Ferrari nyitott a beszélgetésre. Szerinte fontos, hogy kiderüljön, pontosan mitől robbant fel Vettel jobb hátsó gumija az Eau Rouge utáni egyenesben. „Szeretném, ha a mérnökeink elvégeznék a szükséges vizsgálatokat, hiszen sportszerűen szeretnénk eljárni, és nem akarunk vitát indítani a Pirellivel" – jelentette ki. „Ami történt, megtörtént. Ha bárki támadást indít ellenünk, készen állunk a válaszra."

Mások is aggódnak

A gumik állapota miatt nemcsak a Ferrari és Rosberg aggódik, más csapatok mérnökei is alaposabb vizsgálatokat követelnek. „Ha a Pirelli arról tájékoztat minket, hogy a gumik 40 körig bírni fogják, akkor nem szabadna 28 kör után felrobbanniuk" – nyilatkozta a Lotus vezető versenymérnöke, Alan Permane, akivel a Williamsnél hasonló pozíciót betöltő Rob Smedley is egyetértett. „A Ferrari kockázatos stratégiát vállalt, de a Pirellinek figyelmeztetnie kellett volna őket, ha látták a veszélyt. Ha viszont semmi nem jelezte a veszélyt, legközelebb honnan fogjuk tudni, hogy ideje lecserélni a gumikat?"

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!