Vágólapra másolva!
A versenyzői eligazításon emelte fel a szavát csapattársa balesete miatt, de egy bennfentes szerint nem volt igaza. A Pirelli közben tovább vizsgálja a Nico Rosberg balesetének körülményeit.

Korábban soha sem látott módon robbant fel Nico Rosberg autójának jobb hátsó gumija a pénteki második szabadedzésen, ami ismét a Pirelli abroncsok biztonságára irányította a figyelmet. Az olasz gumigyártónak 2013-ban voltak utoljára komoly megbízhatósági problémái, a több defektet is hozó Brit Nagydíj után változtatniuk is kellett az abroncsok felépítésén, de a későbbi Belga Nagydíj során is aggodalmak merültek fel a gumik biztonságával kapcsolatban.

Rosberg pénteken szerencsésen megúszott egy súlyos balesetet, mert bár 306 km/óra sebességnél vesztette el uralmát az autója felett, elkerülte a falakat, és a bukótérben meg tudott állni Mercedesével. A BBC úgy tudja, hogy az edzés utáni hagyományos versenyzői eligazításon Rosberg csapattársa, Lewis Hamilton hangot adott a gumikkal kapcsolatos aggodalmainak, és feltette a kérdést, hogy a Pirelli mikor tesz valamit az abroncsok biztonsága érdekében.

A Pirelli szerint a többiek abroncsaival nem volt gond pénteken Spában Forrás: Studio Colombo/Pirelli

Egy bennfentes szerint Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója védelmébe vette a gumiszállítót, és felhívta a figyelmet arra, hogy a gumik szerkezetén 2013-ban végrehajtott változtatások óta nem merültek fel problémák az abroncsokkal. A teremben jelen lévő informátor szerint Hamilton felvetése „nem volt fair” a gyártóval szemben. Arról nem tudni, hogy a versenyzők közül mások hogyan viszonyultak a kérdéshez a zárt ajtók mögött.

A Pirelli szóvivője a Motorsport.com-nak elárulta, hogy nem találtak nyomot a gumi vagy a szerkezetének fáradására, és „erős a gyanúnk, hogy egy külső hatás által okozott vágás miatt kezdődött minden. Szinte lehetetlen megállapítani, hogy pontosan hol történt. Átvizsgáljuk az egész pályát, ahogy ezt már többször megtettük a múltban, és megnézzük, hogy a kerékvetők vagy egy elhagyott fémdarab okozhatta-e” – mondta. „Anyagfáradás, különleges terhelés vagy egyéb gyengeség jelét nem találtuk.”

Változtattak a pályán

A versenyzői eligazítás Hamilton kritikáján túl sem volt eseménytelen, hiszen a pilóták sikeresen meggyőzték a versenyigazgatót, hogy adjon utasítást az Eau Rouge kanyarkombináció végén elhelyezett, Jenson Button által "ijesztőnek" nevezett rázókövek eltávolítására. Ez az éjszaka meg is történt, a versenyzőket viszont figyelmeztették, hogy szigorúan büntetni fogják az előnyszerzés érdekében történő négykerekes pályaelhagyást.

Kisebb módosítás történt az 1-es kanyar kijáratánál lévő rázóköveknél is, így a rajt vagy esetleges vezetői hiba után a pilóták könnyebben visszatérhetnek majd a pályára a bukótérből. Az átépítésnek köszönhetően a versenyzőknek már csupán egy bukkanón kell áthajtaniuk a korábbi kettő helyett.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!