Vágólapra másolva!
Egykori tesztpilótájuk, Charles Pic pert indított ellenük, amiért nem teljesítették a szerződésében leírt feltételeket. A Lotus már dolgozik az ügy megoldásán, de az a veszély is fennáll, hogy Belgiumban marad a felszerelésük.

Nehéz helyzetbe került a Lotus a Belga Nagydíj hétvégéjén, miután egykori tesztpilótájuk, Charles Pic pert indított ellenük. A korábban a Marussia és a Caterham színeiben versenyző Pic tavaly év elején került a Lotushoz, az idény végén azonban meg is váltak tőle. Pic most arra hivatkozva perelte be őket, hogy az együtt töltött szezon során kevesebbszer tesztelhette az autót, mint amit a szerződéskötéskor garantáltak neki.

A Lotusnak 2014 elején rengeteg problémája volt a Renault új turbómotorával, a teszteken a vártnál jóval kevesebb kört tudtak futni. Pic azért szorult háttérbe, mert a nehéz kezdés után a Lotus igyekezett minél több tesztlehetőséget biztosítani a két állandó versenyzőjének, Romain Grosjeannak és Pastor Maldonadónak.

Az ügyben jelenleg döntőbírósági eljárás zajlik, és az Autosport információi szerint az a veszély is fennáll, hogy a Belga Nagydíj után lefoglalják a Lotus felszerelését, és többek között az autóikat sem tudják kivinni az országból. A Lotus úgy tudja, ezt nem tehetik meg velük, és az ügyvédeik már dolgoznak a helyzet megoldásán.

Pic több időt szeretett volna az autóban tölteni Forrás: AFP

A csapat társtulajdonosa, Gérard Lopez az Autosportnak elmondta, reményeik szerint már a vasárnapi futam előtt elsimítják az ügyet. „A jogászaink már dolgoznak rajta. Meg kell oldanunk ezt a problémát, mégpedig a megfelelő módon" – nyilatkozta. „Tisztában vagyunk vele, hogy (Pic) a megbeszéltnél kevesebb napon vezethette az autót, de tudom, hogy baráti úton meg tudunk majd egyezni."

„Szerintem az autóinkat a tervezett időpontban el tudjuk majd szállítani, nem hiszem, hogy ebből probléma lenne. Tudom, hogy találunk megoldást."

Megszegték a munkastopot

A helyzetet bonyolítja, hogy a Lotus vezetőségéből hárman – a csapatfőnök, a technikai igazgató és a koordinátor – az éjszakai munkastop 11 órai kezdete után is a garázsban maradtak, hogy „őrizzék" a két autót. A sportfelügyelők magyarázatot követeltek a munkastop figyelmen kívül hagyására, hiszen egy idényben csak kétszer lehet büntetlenül túlórázni. Végül úgy ítélték meg, hogy a Lotus „külső körülmények" miatt tett így, és nem nyúltak az autóikhoz, ezért a belgiumit nem fogják beszámítani a kihágások közé.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!