Vágólapra másolva!
Az évtizedekkel ezelőtt is alkalmazott módszert modernizálnák, mert a technikai vezetők szerint az első szárnyak jelentőségének csökkentése hozhat megoldást. Jelentősen csökkent az előzések száma az idei F1-es futamokon.

A Stratégiai Munkacsoport nemrég felkérte a Forma-1-es csapatok technikai igazgatóit, hogy keressenek megoldást a versenyeken történő előzések megkönnyítésére. A 2017-re tervezett, átfogó szabályváltozások keretében ugyanis az előzések számát is növelni szeretnék, és a korábban javasolt módosítások ezt a területet nem fedték le.

A Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley elárulta, jelenleg az tűnik a legvalószínűbb megoldásnak, hogy a szívóhatás segítségével növeljék az autók leszorítóerejét. Az istálló technikai igazgatója, Andrew Green korábban elmondta, az a probléma, hogy a leszorítóerő mértéke jelenleg túlzott mértékben függ a bonyolult kialakítású első szárnyaktól. Ha pedig egy autó utolér egy másikat, a leszorítóerő az autó elején, és ennek következtében az autó egész területén is csökken.

"Rendkívül bonyolult alkatrészekről van szó, és valóban növelik az autó teljesítményét. De amint valaki utolér egy másik autót, teljesen elveszik ez az előny" – mondta Fernley az Autosportnak a szárnyakra utalva. "2017-ben egy olyan megoldással szeretnénk ugyanezt a teljesítményt biztosítani, amelyet én a szívóhatás modern verziójának neveznék."

A szívóhatás kihasználása a 70-es években terjedt el a Forma-1-ben, és segítségével az autók óriási mértékű leszorítóerő elérése voltak képesek, ami alaposan megkönnyítette az előzést a kanyarokban. Fernley szerint most is a padlólemezt kellene hatékonyabbá tenni, az első szárny jelentőségét pedig csökkenteni kell. "Nem fognak úgy kinézni az autóink, mint régen, de ugyanazt az elvet alkalmaznánk" – magyarázta. "A leszorítóerő mértékét így nem befolyásolná, hogy az autó éppen követ-e egy másikat, ezért segítene az előzéseknél."

Grosjean szerint az idén a tavalyinál nehezebb követni egy másik autót az F1-ben Forrás: AFP

Fernley-vel a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier is egyetért. "Egy nagyobb hatású padlólemez segítségével vissza lehetne nyerni az elveszített leszorítóerőt" –vélekedett. "Manapság olyan bonyolultak az első szárnyak, hogy ha csak 2 millimétert állítunk rajtuk, akkor is elveszíthetjük a leszorítóerőt az autó hátsó részén. Ha változtatunk az elveinken, és nem az első szárnyra helyezzük a hangsúlyt, javulhat a helyzet."

Kevesebb az előzés

Az Auto Motor und Sport friss elemzése szerint szükség is van az előzések számának növelésére, hiszen az idén jelentősen kevesebb sikeres manővert látunk. A tavalyi versenyenként átlagos 42,6 helyett 2015-ben a pilóták csupán 29,4 előzést hajtanak végre futamonként, ez 31%-os visszaesést jelent. A német lap a tavalyi és az idei szezon első 10-10 futamát vette alapul, és úgy vélik, hogy a visszalépés fő oka az első szárnyakat érintő technikai szabályok megváltozása, valamint az idei Pirelli gumik nehéz kezelhetősége.

„Nehezebb lett közel maradni az elöl lévő autóhoz képest" – mutatott rá a fő problémára Romain Grosjean. Bár az előzések száma az elmúlt években magasabban alakult, mint a 2009 előtti években, ehhez egyéb tényezők, például a tankolások betiltása vagy a DRS bevezetése is hozzájárult, a versenyek iránti érdeklődés, és a közönség elégedettsége viszont nem javult.

Grosjean a gumik terén látja a megoldás kulcsát, és korábban ezzel részben a Pirelli is egyetértett. „Nagyon szerettem azokat, amelyek 2012-2013 környékén voltak, akkoriban a gumikopás fontos szerepet játszott. A köridők is jól alakultak, és néhány kanyarban az összes tapadást ki lehetett használni" – mondta az Auto Hebdónak a francia, aki szerint „annak ellenére, amit az emberek mondanak, az autókat nem könnyebb vezetni, csak kevésbé megterhelő."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!