Vágólapra másolva!
A korábbi hírekkel ellentétben még nem szűkítették le a listájukat, számos pilóta neve szóba került. Szeptemberben szeretnének döntést hozni, és örülnek, hogy a tapasztalt versenyzők is komolyan veszik őket.

Gene Haas 2016-ban debütáló istállója továbbra is gőzerővel keresi a megfelelő pilótapárosát, bár tudják, addig nehéz lesz bárkivel is megállapodni, amíg nem indul meg a mozgás a pilótapiacon.

Azt már maga Haas is elismerte, hogy az elsőszámú célpontjuk Nico Hülkenberg, valamint a Ferrari két tesztpilótája, Jean-Eric Vergne és Esteban Gutiérrez is szerepel a listájukon. A csapatfőnök Günther Steiner azonban elárulta, rajtuk kívül még legalább hét versenyzővel tárgyalnak az esetleges szerződésről.

A csapat állítólag arról sem tett még le, hogy egy amerikai versenyzőt is szerződtetnek,

ezért a GP2-es Alexander Rossi neve is szerepelhet a listán.

„Körülbelül 10 versenyzővel tárgyalunk – néhányan előrébb állnak a listánkon, mások hátrébb, de minden lehetőséget meg akarunk vizsgálni" – nyilatkozta Steiner. „Jelenleg még azt is nehéz kideríteni, ki lenne egyáltalán elérhető számunkra, mert a többi csapatnál sem született még döntés."

Haas jelenleg a NASCAR-ban indít csapatot Forrás: AFP

Heteken belül dönthetnek

Steiner örülne, ha a nyár végéig le tudnának igazolni legalább egy pilótát, hiszen akkor a versenyző szükségleteihez tudnák igazítani az épülő autójukat. „A leendő pilótáinknak el is kell magyaráznunk, mik a terveink, hiszen egy új csapatról van szó. Az ő segítségükre is szükségünk van – tudnunk kell, mit akarnak tőlünk."

– tette hozzá. „Érdekes jelöltjeink vannak, ez jó hír számunkra. Nagynevű pilóták is komolyan tárgyalnak velünk, ezért remélem, hogy valamelyiküket sikerül leigazolnunk."

Haashoz hasonlóan Steiner is megerősítette, hogy a versenyzők tapasztalata fontos tényező lesz a döntés során, hiszen új csapatként hasznos visszajelzésekre lesz szükségük. „Az egész istálló új emberekből áll össze. Sok az ismeretlen tényező, ezért olyan pilótákra van szükségünk, akik már bizonyítottak – akik meg tudják mondani, mi az, ami nem működik."

Steiner hozzátette, a versenyzők annak ellenére is pozitívan állnak az új projekthez, hogy az utóbbi években bemutatkozó új F1-es istállók csak a mezőny végén kullogtak. „Biztató válaszokat kaptunk, amikor megkerestük őket. Senki nem mondta, hogy nem akar nálunk versenyezni, csak mert új csapat vagyunk" – mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!