Belgium lesz az igazi teszt a McLaren-Honda számára

Forma-1, Jenson Button, McLaren Honda, Magyar Nagydíj, Hungaroring
Hungaroring, Budapest, Hungary. Sunday 26 July 2015. World Copyright: Alastair Staley/LAT Photographic ref: Digital Image _79P0618
Vágólapra másolva!
A Hungaroringen elért kettős pontszerzés után Jenson Button úgy véli, a soron következő Belga Nagydíj mutatja majd meg igazán, hogy az elmúlt hónapok során mennyit fejlődött az idén csak bukdácsoló McLaren-Honda.

Az idei szezon legjobb eredményét érte el Fernando Alonso és Jenson Button a nyári szünet előtti Magyar Nagydíjon, ahol a spanyol pilóta az 5., a brit pedig a 9. helyen ért célba. Ehhez persze a számos kiesés, büntetés, és a Mercedes pilótáinak botlása is kellett, de az eredmény mégis fényt jelentett az alagút végén a wokingi istállónak. Button viszont úgy véli, csak a következő, Belga Nagydíjon dől majd el igazán, hogy mennyit fejlődött a McLaren-Honda.

„Még mindig igen sok teendőnk van az autón, minden téren dolgoznunk kell rajta” – jelentette ki a 2009-es világbajnok. „Ha megnézzük a Red Bull (eredményeit), nagyon erősek voltak (a Magyar Nagydíjon), a korábbi futamokon viszont nem. Úgyhogy vagy tettek egy jó nagy lépést előre, vagy kiderült, hogy a teljesítmény kevésbé fontos (a Hungaroringen), mint más pályákon” – utalt csapata korábbi ellenfelére, ami Danyiil Kvjat és Daniel Ricciardo révén a 2. és a 3. helyet ünnepelhette.

A Hungaroringen jól ment a McLaren-Hondának, de Button szerint Spa lesz igazán mérvadó Forrás: Honda

Azt már a McLarennek szintén pontszerzést hozó Monacói Nagydíj óta lehetett tudni, hogy a mogyoródi pálya is kedvezni fog nekik, mivel a gyenge Honda erőforrás kevesebb hátrányt okoz a lassú pályán, mint a nyári szünet után következő, nagy sebességű Spában és Monzában. A japánok azt ígérték, Belgiumba ismét egy frissített erőforrást visznek, és Button szerint itt lehet majd igazán lemérni, hol is tartanak valójában.

„Szerintem Spa igen jó teszt lesz számunkra, ahogy a többi csapatnak is, így összemérhetjük magunkat a legjobb autókkal. Ez egy gyors pálya, de jó aerodinamikára is szükség van a nagy sebességű kanyarokban. Remek helyszín, hogy megméressük magunkat, és remek hír, hogy előrelépünk az erőforrás terén. Azt meg majd meglátjuk, hogy az autó miként fog működni” – foglalta össze.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!