Vágólapra másolva!
A csapat vezető versenymérnöke úgy véli, a venezuelai tempójával nincs semmi baj, csak túl keményen próbálkozik. A rá nehezedő nyomással is képes megbirkózni, ezért remek teljesítményt nyújthat a következő versenyeken.

Pastor Maldonado 12 pontjával egyelőre csak a világbajnokság 14. helyén áll, és az idény eddigi tíz futamából csak négyszer sikerült célba érnie. Noha többször is a saját hibája miatt kellett feladnia a versenyt, a Lotus továbbra is bízik a képességeiben. Most a csapat vezető versenymérnöke, Alan Permane biztosította a támogatásáról a venezuelait.

„Pastornak volt két nagyon erős versenye idén, de az összes többin is gyors volt" – nyilatkozta az Autosportnak. „Arra számítok, hogy az idény második felében remek teljesítményt nyújt majd."

Permane szerint Maldonado tempójával alapvetően nincs gond, de néha túl keményen hajt a pontszerzésért, ezért csúsznak be kisebb-nagyobb hibák. „Eddig az összes versenyén nagyon erős volt" – mondta. „Bahreinben a mezőny hátsó feléből indult, mert az időmérőn problémánk volt a fékrendszerrel. A háromkiállásos stratégiájával azonban a rajtrács végéről is a 7. helyen ért volna célba, de hibázott. Kínában is elkövetetett egy buta hibát, amikor kihajtott a bokszutcából."

Maldonado idén csak kétszer tudott pontot szerezni Forrás: AFP

„Azért csúsztak be ezek a bakik, mert túl keményen próbálkozott. A koncentrációjával nincs baj, csak az utolsó századot is megpróbálja kihozni a köridőiből."

Jól tűri a nyomást

Permane hozzátette, Maldonado dolgát az is nehezíti, hogy a riválisaihoz képest jóval nagyobb nyomás alatt kell versenyeznie. A venezuelait az állami olajvállalat, a PDVSA támogatja, ezért a hazájában is nagy figyelem hárul a teljesítményére.

„Óriási nyomás van rajta otthonról, a szponzorai és a honfitársai részéről" – magyarázta Permane. „Nem tudom, hogy ez befolyásolja-e a teljesítményét, de az biztos, hogy érzi a nyomást. Ennek ellenére úgy látom, ha kiszáll az autóból, nagyon nyugodt, és jó visszajelzéseket ad. Nem idegeskedik túlzottan, és örömmel dolgozunk vele."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!