Vágólapra másolva!
Rajta kívül a Ferrari két tesztpilótája, Gutiérrez és Vergne is szerepel a listájukon. Haas fontosnak tartja, hogy F1-es tapasztalattal rendelkező versenyzőjük is legyen.

A 2016-ban debütáló új amerikai istálló tulajdonosa, Gene Haas elismerte, hogy a korábbi híreszteléseknek megfelelően valóban Nico Hülkenberget szemelték ki maguknak a következő idényre. A német jelenleg a Force Indiánál versenyez, de nem titkolja, hogy egy jobb ajánlat esetén komolyan megfontolná a váltást – igaz, egy élcsapat hívásának valószínűleg jobban örülne, mint az újonc istálló érdeklődésének.

Haas ennek ellenére lát esélyt Hülkenberg megszerzésére, de tisztában van vele, hogy ez nem csak rajtuk fog múlni. A NASCAR csapatot is üzemeltető amerikai üzletember elmondta, már van egy listájuk a lehetséges pilóták nevével, de a következő hónapokban bekövetkező átigazolások után fogják tisztábban látni, hogy melyiküket érdekelheti komolyabban az új projekt. Hülkenberg nevét konkrétan nem említette, de amikor róla kérdezték, nem tagadta, hogy az ő neve is szerepel a listán.

Hülkenberg továbbra is egy élcsapat ajánlatára vár Forrás: AFP

„Őszintén szólva nem tudom, hogy elérhető lenne-e számunkra” – mondta a Motorsport.com-nak a németről. „Jól teljesít a Force Indiánál, ezért sokan érdeklődnek iránta, bár Magyarországon nem alakult túl jól a versenye. Nem tudom, lenne-e esélyünk a szerződtetésére. Azt sem tudjuk, ő mit szeretne, és milyen elvárásai lennének. A pilóták sokat hezitálnak egy csapatváltás előtt.”

Az amerikainak további nevek is vannak a tarsolyában, például a Ferrari két tesztpilótája, Jean-Eric Vergne és Esteban Gutiérrez. „Mivel ők a Ferrari tartalékversenyzői, nyilvánvalóan a jelöltek között szerepelnek" – utalt Haas az olaszokkal kötött szoros technikai együttműködésre.

Haas hozzátette, nagyon fontosnak tartja, hogy legalább az egyik versenyzőjük Forma-1-es tapasztalattal rendelkezzen, ezért bármelyik jelenlegi pilóta érkezését szívesen fogadnák.

Zajlik a felkészülés

Az új csapat felkészülése egyébként Haas szerint a tervek szerint zajlik, bár még rengeteg dolguk van a 2016-os idénynyitóig. Most azon fáradoznak, hogy az angliai bázisukban, Banbury-ben berendezkedjenek.

„Zajlik a tervezőmunka, a gyárunkat is most szereljük fel, megrendeljük az összes szükséges felszerelést" – mondta. „Ez sokkal több időbe telik, mint sokan gondolják. Általában 3-6 hónapig tart, mire megkapjuk a megrendelt eszközöket, de ezt el kell fogadnunk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!