Vágólapra másolva!
Az olasz sajtó most arról spekulál, hogy Monzában bejelenthetik: meghosszabbítják az ő és James Allison szerződését is. Bottasnak elege van az állandó találgatásból.

A Forma-1-es szezon közepének egyik legforróbb témája Kimi Räikkönen jövője, amelyről az utóbbi hetekben egymásnak ellentmondó találgatások láttak napvilágot. Az olasz sajtó nemrég arról számolt be, hogy a Ferrari döntött a finn menesztéséről, akinek a helyére 12 millió euróért kivásárolja Valtteri Bottast a Williamstől. Ezt azonban a cég elnöke, Sergio Marchionne a svájci Blicknek cáfolta, mondván: „Ez nem a foci, úgyhogy az ilyen átigazolási díjakat felejtsük el!"

Az állandó találgatásokat „bosszantónak" találja Bottas is.

"Amíg nincsenek tények, várnunk kell" – jelentette ki. „Természetesen minden spekuláció zavaró egy kicsit, de amikor megkezdődik a hétvége, már a vezetés és a csapattal folytatott munka foglalja le a gondolataimat."

Räikkönennek megint van esélye a hosszabbításra Forrás: Ferrari

Räikkönen tempója az utóbbi két versenyen, Silverstone-ban és a Hungaroringen közel volt Vetteléhez, amit nyíltan hangoztatott a Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene is. Habár a szerződésének meghosszabbítására vonatkozó opció július 31-én, azaz pénteken lejár, a csapat ettől függetlenül még később is dönthet úgy, hogy megtartja őt 2016-ra. Az olasz sajtó most már pontosan ezt látja a valószínűbb forgatókönyvnek.

Ugyanez érvényes a technikai igazgatóra, James Allisonra is. Róla korábban elterjedt, hogy bűnbakként áldozatul esik a Ferrari szezon közbeni átmeneti formahanyatlásának, de ezt ő maga határozottan tagadta. Most Arrivabene is kiállt mellette, és

az érdemei elismeréseként őt küldte fel a dobogóra a csapat képviseletében

Sebastian Vettel magyarországi győzelmét ünnepelni.

A Motorionline című olasz lap egyenesen azt állítja, hogy Räikkönen és Allison szerződésének meghosszabbítását már a szeptemberi Olasz Nagydíjon, a Ferrari hazai versenyén bejelenthetik. Arrivabene a Hungaroringen csak arra tett célzást, hogy nem sürgeti őket semmi, ezért a nyári szünet alatt várhatóan még nem hozzák meg a döntést.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!