Vágólapra másolva!
A Ferrarinál tudják, hogy egyelőre a Mercedes jobb csapat, de Vettel még nem tett le az idei bajnoki címről, és a korábbi kétszeres győztes Mika Häkkinen szerint is lehet rá esélye.

Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj után kijelentette, „abszolút mindent megpróbálunk, és megkíséreljük a lehetetlent lehetségessé tenni”, vagyis az idei egyéni vb-cím megszerzését tűzte ki célul. A négyszeres bajnok egyelkőre két futamgyőzelemnél tart, és jelenleg 42 pont a hátránya a listavezető Lewis Hamilton mögött, aki a Hungaroring előtt szinte megingathatatlannak tűnt. A korábbi kétszeres világbajnok Mika Häkkinen ennek ellenére nem írja le a német esélyeit.

„Vettel fenyegetést jelent” – mondta a finn expilóta a Hermes weboldalának. „A szezon csak a felénél tart, még rengeteg pontot lehet szerezni. Vettel jelenleg hihetetlenül jó munkát végez” – jelentette ki a McLaren egykori versenyzője. Vettel az idén eddig háromszor csúszott le a dobogóról, de következetes teljesítménye ellenére a malajziai futam óta nem igazán tudta megszorongatni a Mercedeseket. A Hungaroringen viszont sikerült újra győzelmet aratnia.

Vettel a malajziai után a második győzelmét aratta a Hungaroringen Forrás: Hungaroring média

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke ebből viszont nem következtetne arra, hogy ismét veszélyes kihívói lehetnek az Ezüstnyilaknak. „A szezon elején elég nagy volt” – ismerte el a Ferrari hátrányáról. „Aztán majdnem utol is értük őket, folytattuk a fejlesztést, de ők is javították az autójukat, úgyhogy ismét elhúztak tőlünk. Ez a szezon erről fog szólni” – vélte. „Ők a legerősebb csapat, ezt el kell ismernünk. Néha utolérjük őket, és aratunk egy-egy futamgyőzelmet, mint itt vagy Malajziában, máskor viszont otthagynak minket.”

Arrivabene elmondta, a Mercedes „mindenhol erős”, a Ferrari esetében viszont továbbra is hullámzó teljesítményre számít. „Kilenc verseny van hátra, ezek között remélhetőleg lesznek olyanok, mint ez is, illetve olyanok, mint Silverstone vagy Spanyolország” – utalt a Scuderia gyengébb futamaira. „Néha még a legjobb csapat is gondokkal szembesül, és fel kell állnia a padlóról. Ez még nem jelenti azt, hogy a többiek utolérték őket” – reagált a Mercedes hungaroringi teljesítményére.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!