Vágólapra másolva!
Daniel Ricciardo elégedett volt az autójával és a tempójával, és bízik benne, hogy megverhetik a Ferrarit és a Williamst.

Számítani lehetett rá, hogy a Hungaroring kanyargós vonalvezetése jobban fekszik majd a Red Bullnak, mint az előző pályák, arra azonban valószínűleg kevesen számítottak, hogy egyből ők lesznek a Mercedes legközelebbi üldözői. A Magyar Nagydíj pénteki edzésnapján márpedig ez volt a helyzet; Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat a Ferrarikat és a Williamseket is verte mindkét gumikeveréken, sőt, Nico Rosbergnél is jobb idővel zártak.

Az ausztrál így valóban őszinte mosollyal foglalta össze a napját, tudva, hogy talán lesz esélyük a dobogóért küzdeni. "Ütőképesebbnek látszunk" - jelentette ki. "Remélem, hogy ebben a pozícióban maradunk. Arra számítok, hogy Rosberg elénk kerül, de nagyszerű lenne, ha a mi csapatunk lenne a második legjobb."

"Jobban összeállt a balansz. Nagyon jó volt érezni, hogy támaszkodhatok az autóra" - magyarázta. "Elégedett voltam a tempómmal magas üzemanyagszintnél is. Úgy tűnik, megint sínen vagyunk."

Feltűnően jól szerepeltek a Red Bullok. Danyiil Kvjatnál csak Lewis Hamilton volt gyorsabb péntek délután Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

"Bíztatók a fejlesztések, de a lendületet át kell vinnünk holnapra. Próbálom nem hagyni, hogy elragadjon a hév" - tette hozzá az ausztrál, akivel egyetértett Kvjat. "Jól teljesített az autó, de ez még csak a péntek volt, és tovább kell tepernünk, hogy ezt szép eredményekre váltsuk a holnapi időmérőn" - mondta az orosz.

A ferraris Sebastian Vettel úgy nyilatkozott, hogy a Red Bull fejlődött, s lehetett számítani tőlük hasonló eredményre, és a mercedeses Lewis Hamilton is érezte, hogy régi vetélytársuk felgyorsult. A Red Bull napját Ricciardo motorhibája árnyékolta be, ami miatt idő előtt véget ért a hosszú etapja. A tönkrement erőforrás egy régebbi darab volt, amellyel bele volt kalkulálva a meghibásodás.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!