Vágólapra másolva!
A brit úgy érzi, egyre inkább megtalálja önmagát, amióta elhagyta a McLarent, és már a negatív kritika sem érdekli. Az izgalmasabb versenyhétvégék érdekében hétről hétre változtatna a programon, a visszavonulása után viszont nem szeretne az F1 közelében maradni.

Lewis Hamilton eddigi négy győzelmével a Hungaroring történetének egyik legeredményesebb versenyzője, és ha vasárnap is sikerül nyernie, ő lesz az első, aki ötödszörre is felállhat a dobogó tetejére Magyarországon. Elmondása szerint nemcsak ezért, hanem a gyönyörű épületek és a lelkes magyar szurkolók miatt is szereti Budapestet, és alig várja, hogy közelebbről is megismerje a várost. Csütörtök este a belvárosban adott interjút a Mercedes-Benz jótékony célú aukcióján, amelynek bevételét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára ajánlották fel a szervezők.

Hamiltonnak a 2015-ös a kilencedik idénye a Forma-1-ben, ebből az első hatot a McLaren színeiben teljesítette, 2013 óta pedig a Mercedes versenyzője. Bár három évvel ezelőtt sokan kételkedtek benne, hogy jó döntést hozott, amikor elhagyta az őt gyerekkora óta támogató McLarent, az eredmények őt igazolják - tavaly világbajnok lett, ráadásul saját bevallása szerint emberileg is sokat változott. Úgy érzi, a csapatváltása komolyan hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi években egyre nyitottabb lett, és a Forma-1-en kívül is sokkal színesebbé vált az élete.

- válaszolta az OrigoGPhírek kérdésére. "Nagyon sokáig versenyeztem a McLarennél, és - bár egy remek csapatról beszélünk, ahol nagyszerű emberek dolgoznak - úgy éreztem, mintha bebáboztak volna. Olyan volt, mintha még nem költöztem volna el otthonról, és még mindig a szüleim döntötték volna el, hogy mit kell csinálnom."

Hamilton sokkal szabadabbnak érzi magát a Mercedesnél Forrás: AFP/Oli Scarff

"Amikor a Mercedeshez kerültem, úgy éreztem, végre beköltözhetek a saját lakásomba - azt csináltam, amihez kedvem volt, és úgy, ahogy én akartam. Az elmúlt néhány évben végre kiléphettem a burokból, és egyre jobban felfedeztem saját magamat - rájöttem, mit szeretek csinálni, mi a szenvedélyem. Már amiatt sem aggódok, hogy az emberek mit gondolnak rólam - most már tudom, hogy önmagamat kell adnom."

Hamilton azok közé a versenyzők közé tartozik, akik a közösségi oldalakat is előszeretettel használják, gyakran osztja meg a gondolatait a rajongóival. Bár nem csak pozitív visszajelzéseket kap, fontosnak tartja, hogy közelebb kerüljön a szurkolókhoz. "Egy olyan szakaszhoz érkeztem az életemben, amikor tényleg önmagamat adhatom, és nem foglalkozom azzal, hogy az emberek miket írogatnak rólam. Mindenkinek lehet saját véleménye, ezt elfogadom" - mondta. "Szerintem az emberek néha félnek attól, ha valaki más, mint ők, egyes negatív hozzászólások is ezért születnek. De ez nem számít, az ilyesmit úgysem tudjuk megakadályozni."

A motivációjával nincs baj

Hamilton az elmúlt néhány évben fedezte fel a zenélés iránti szenvedélyét, és az érdeklődési köre egyéb, a versenyzésen kívüli tevékenységekkel is bővült. Úgy véli, ennek ellenére

továbbra sem fenyegeti az a veszély, hogy elveszíti az F1 iránt érzett motivációját,

hiszen még a kívülről talán unalmasnak tűnő megbeszéléseket is érdekesnek tartja.

"Mindig van valami újdonság. Silverstone után például kielemeztük, mi történt a virtuális Safety Car-fázis során - elég furcsa volt, mert az abroncsaim hőmérséklete 18 fokkal alacsonyabb volt, mint Nico (Rosberg) autóján, ezért tudott felzárkózni hozzám" - magyarázta. "Ebből is lehet tanulni valamit, legyen szó a vezetési stílusomról, az autó viselkedéséről vagy a fékekről. A következő futamon már erre is kell építenünk. Ez soha nem unalmas."

A kétszeres világbajnok ennek ellenére úgy érzi, a visszavonulása után nem lesz sok köze az autósporthoz. "Már 22 éve versenyzek, ezért úgy gondolom, ha most érne véget a karrierem, akkor egy időre félrevonulnék" - mondta az Origo GPhírek kérdésére.

Talán segíthetnék néhány gyereknek, de szerintem nem sokáig maradnék a sport közelében. Ez persze nagyon nehéz lesz, hiszen 22 éve ez az életem, ezért a visszavonulásom után biztosan nagyon hiányozna."

Az F1-es karrierje után nem szeretne az autósport közelében maradni Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A tervei között nem szerepel, hogy egy másik szériában próbáljon szerencsét, számos társával ellentétben a Le Mans-i 24 órás verseny sem vonzó számára. Szívesen maradna azonban a járművek közelében, bár négyről két kerékre váltana. "A MotoGP-t szeretem, de ahhoz már túl öreg lennék" - nevetett. "Imádom a motorokat, ezért ha valamibe belevágnék, akkor szívesen tesztelnék ilyen járműveket, ahogy korábban Michael (Schumacher) is tette."

Izgalmasabb versenyhétvégéket szeretne

A 30 éves Hamilton azonban még nem unta meg a versenyzést, bár

elismeri, hogy örülne némi változatosságnak a versenyhétvégéken

Néhány héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, megváltoztatná a nagydíjak lebonyolításának rendjét, azonban az Origo GPhírek kérdésére elmondta, konkrét javaslatokon még nem gondolkozott. A Stratégiai Munkacsoport ülésén felmerült, hogy a hétvégéket egy szombati, kvalifikációs sprintversennyel lehetne feldobni, de Hamilton ezt túlzásnak tartaná.

"Ezzel óvatosnak kell lennünk, hiszen egy nagydíjról van szó. Az alacsonyabb kategóriákban szokott előfordulni, hogy több versenyt is rendeznek egy hétvégén" - mondta.

"Nekem tetszik az a hagyomány, hogy a Forma-1-ben csak egy nagydíjat rendeznek, nem pedig kettőt, és sprintversenyek sincsenek. Ezt megtartanám, de talán hétvégéről hétvégére változtathatnánk a programon."

"Az egyik hétvégén rendezhetnénk egy "szuper-időmérőt", egy másikon pedig a rajtrács első öt helyét megfordíthatnák. Biztos lennének olyan megoldások, amelyek senkit nem hoznának hátrányos helyzetbe, de izgalmasabbá tennék a versenyeket" - vélekedett. "Akár az első rajtsor is helyet cserélhetne a másodikkal - az előző versenyen is megtörtént, hogy a rajt után a 3-4. helyről induló pilóták álltak az élre, és ez rögtön sokkal érdekesebbé tette a helyzetet."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!