Társoldalunk:

Vettel és Hamilton is elkísérte utolsó útjára Bianchit

2015.07.21. 12:31

A múlt pénteken elhunyt francia versenyzőt kedden délelőtt Nizzában helyezték örök nyugalomra. A szertartáson a Forma-1-es közösség több tagja is részt vett.

A múlt októberi Japán Nagydíjon végzetes balesetet szenvedő Jules Bianchit kedden délelőtt helyezték örök nyugalomra szülővárosában, Nizzában a Sainte-Réparate-katedrálisban tartott megemlékezés után, nem messze attól a monacói pályától, ahol pályafutásának legjobb eredményét érte el egy évvel ezelőtt, pontot szerezve a sereghajtó Marussiának.

Az F1-es közösség számos tagja is személyesen búcsúzott el BianchitólForrás: AFP/Valery Hache

A templomban Nizza alpolgármestere azzal indította a beszédét, hogy „egy bajnoktól szeretnénk búcsút venni”, és a szertartáson, amelyet kivetítőkön a templom mellett összegyűlt ezrek is élőben követhettek, többször megtapsolták a 25 évesen, múlt pénteken elhunyt francia versenyzőt. Akitől a szülei és nővére is érzelmes beszédben búcsúztak el.

„Különleges nap a mai” - mondta a Ferrari fejlesztőpilótája, Bianchi honfitársa, Jean-Eric Vergne. „Az egyik legjobb versenyző hagyott ott minket, de csodálatos szuvenírt kaptunk tőle. A pályán és azon kívül is nagyszerű ember volt. A nevét örökre beírta a Forma-1 történetébe, rengeteget tett. Most már a legnagyobbakkal van együtt, de a szívünkben velünk is lesz örökre.”

A megemlékezésen személyesen részt vett a Forma-1-es közösség számos tagja, köztük Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Jenson Button, Nico Rosberg, Felipe Massa, Romain Grosjean, Valtteri Bottas, Jean-Eric Vergne, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo, Esteban Gutiérrez és Roberto Merhi, de ott volt Alain Prost, valamint Olivier Panis is, illetve a Marussia/Manor menedzsmentje. Az F1-ben több mint húsz éve, Roland Ratzenberger és Ayrton Senna 1994-es imolai tragédiája óta Bianchi az első versenyző, aki egy nagydíjhétvégén a pályán elszenvedett balesetben veszítette életét.

Az FIA közben bejelentette, hogy a 17-es rajtszámot örökre neki utalta ki, ezért azt a későbbiekben sem választhatja majd senki a pilóták közül az F1-es pályafutásához. Az egyik legígéretesebbnek tartott fiatal tehetség, akit a Ferrari már 2009 végén felkarolt, és jövőbeli pilótájaként kezelt, 2013-ban és 2014-ben összesen 34 nagydíjon állt rajthoz, valamennyin a Marussiával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!