Vágólapra másolva!
Finn lapértesülések szerint a Hungaroringen dőlhet el, visszavásárolja-e a Renault a Lotus istállót. Úgy hírlik, a Caterham egykori csapatfőnöke, Cyril Abiteboul lehet majd a gyári alakulat első embere, de a francia vállalatnál sokan Alain Prostot látnák szívesebben az istálló élén.

A Magyar Nagydíjon sorsdöntő tárgyalásra kerülhet sor a Lotus csapat jövője szempontjából, értesült a Turun Sanomat. A paddockba bejáratos finn lap szerint a versenyektől az idén rendszeresen távol maradó Gérard Lopez, a Lotus tulajdonosa és a Renault-Nissan szövetség első embere, Carlos Ghosn is ellátogat Magyarországra, hogy a Hungaroringen tárgyaljanak az enstone-i istálló átvételéről.

A Renault hónapok óta vizsgálja egy önálló csapat működtetésének lehetőségét. Eleinte úgy tűnt, hogy a Toro Rossót vehetik át, de erősödik az az álláspont, amely szerint a korábban gyári istállóként és a Benetton színeiben is világbajnoki címeket nyerő enstone-i vállalat lehet a befutó. A Lotus ellen nemrég felszámolási eljárást indított az egyik beszállítójuk, ami kapóra is jöhet a Renault-nak.

Prost ismét szerepet vállalhat az F1-ben Forrás: GEPA Pictures/Christian Walgram

„Fogy az idő” – jelentette ki az F1-es ügyekben járatos tudósító, Luis Vasconcelos. „Úgy tudjuk, Lopez és Ghosn a Magyar Nagydíjon találkoznak, hogy megállapodást kössenek egymással” – írta. „A Lotus nehéz anyagi helyzetben van, beszállítójuk, az Xtrac is nyomás alatt tartja őket a bíróságon. Ha egyezségre jutnak, a tartozásaik átszállnak a Renault-ra” – fejtegette.

A lap szerint a Caterham korábbi csapatfőnökeként, jelenleg a Red Bull-lal háborúzó Renault Sport F1 ügyvezetője, Cyril Abiteboul lehet az új gyári Renault istálló első embere, de a Renault nagyköveteként dolgozó, egykori csapattulajdonos Alain Prost neve is felmerült. A korábbi négyszeres világbajnok rendszeresen feltűnik a paddockban, emellett az e.dams csapatot vezeti a Formula E-ben.

Megoldatlan lenne a Renault partnereként folyamatosan elégedetlen Red Bull státusza is a franciák esetleges hatalomátvétele esetén, mivel Christian Horner az F1 hivatalos weboldalának kijelentette, hogy az autógyárral kötött szerződésük „nyilvánvaló prioritást” biztosít számukra. Ez egy gyári istálló mellett nem lenne életszerű, így valószínűleg azt a megállapodást is újra kellene tárgyalni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!