Kihantolják Juan Manuel Fangio sírját

Juan Manuel Fangio
Argentine Mercedes driver Juan Manuel Fangio holds a bouquet after winning the Italian Grand Prix 13 September 1955 in Monza and becoming World champion. AFP PHOTO
Vágólapra másolva!
A húsz évvel ezelőtt elhunyt legendás pilóta DNS-ét apasági teszt miatt kell megvizsgálni. Fangio egykori barátnőjének fia állítja, hogy ő az ötszörös világbajnok leszármazottja is, és ezt a bíróságon is szeretné igazoltatni.

Augusztusban felnyitják az 1995 júliusában 84 éves korában elhunyt legendás autóversenyző, Juan Manuel Fangio sírját, határozott egy argentin bíróság. Ennek oka, hogy 2013-ban Oscar Cesar Espinoza keresetet nyújtott be, amelyben érvényt kívánt szerezni állításának, mely szerint ő a korábbi ötszörös világbajnok leszármazottja. Fangio soha sem nősült meg, és halála előtt a nyilvánosság nem tudott arról, hogy gyermeke született volna.

Espinoza édesanyja viszont az az Andrea Berruet, akivel Fangio sokáig kapcsolatban élt, ami erősítheti a férfi álláspontját, igazolást viszont csak a DNS teszt hozhat, amit a Buenos Aireshez tartozó Mar del Platában fognak elvégezni, miután augusztus 7-én felnyitják a versenyző Balcarce-ban található sírját, ahol 1995. július 17-e óta nyugszik.

Fangio az 1955-ös Olasz Nagydíj megnyerése után Forrás: AFP/Stf

Fangio 1951-ben, valamint ’54 és ’57 között összesen öt világbajnoki címet szerzett, ezzel 2002-ig egyeduralkodóként a Forma-1 rekordbajnoka volt, és máig is mindössze Michael Schumacher tudta felülmúlni hét bajnoki elsőségével, de azt a német pilóta is elismerte, hogy az F1 hőskorában páratlan erőfeszítés kellett az argentin pilóta sikereihez. Fangiót nyers tempója és taktikai érzéke miatt is a legnagyobbak között tartják számon.

A legendás versenyző a ’30-as években kezdett versenyezni, az F1 1950-es indulása után pedig Alfa Romeo, Maserati, Mercedes és Ferrari volánja mögött is nyerni tudott. Pályafutása során összesen 24 győzelmet aratott a maiaknál jóval rövidebb szezonok versenyein. Korszakának egyértelműen meghatározó alakja volt, és a neves ellenfeleivel küzdve felállított rekordjai évtizedekig megdönthetetlennek tűntek.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!