Társoldalunk:

Augusztusi Magyar Nagydíj, és maratoni szezon jön jövőre az F1-ben

2015.07.11. 12:59

Rekordhosszú, huszonegy futamos lehet a 2016-os F1-es versenynaptár, amelyben a Magyar Nagydíj 2010 óta először ismét augusztusra eshet. A Bakui Európa Nagydíj ennek az oka, az új helyszín július közepén mutatkozhat be a visszatérő Német Nagydíj előtt.

A legfrissebb szabályváltozások mellett az FIA Motorsport Világtanácsa a Forma-1 előzetes versenynaptárát is kiadta a 2016-os szezonra, ami az elmúlt évek gyakorlatát ismerve igen közel állhat a végleges változathoz. Számunkra a legfontosabb információ, hogy a 31. Magyar Nagydíj tervezett időpontja 2016. augusztus 7., így 2010 óta először ismét az év 8 havára esik majd a versenyünk.

A naptár több ponton is lényegesen eltér az idei menetrendtől. A korábbi információknak megfelelően a szezon a szokottnál két héttel később, csak április 3-án rajtol Ausztráliában, majd rögtön Kínába utazik a mezőny, és két hétre rá Bahreinbe utazik a cirkusz. A következő héten viszont már Oroszországban ünnepelhetik a munkát a csapatok, május 1-jén ugyanis Szocsiban lesz verseny.

Utoljára 2010-ben volt augusztusban a Magyar Nagydíj, akkor Mark Webber nyert a Red Bull Renault-valForrás: Getty Images/Clive Mason

Ezután visszaáll a megszokott európai menetrend, kéthetes szünetekkel jön Barcelona, Monte Carlo, Montreal, Silverstone, a Red Bull Ring, július 17-én pedig a Bakui Európa Nagydíj Azerbajdzsánban. Újabb kéthetes intermezzo után visszatér a mezőny Németországba (várhatóan a Hockenheimringre), onnan pedig rögtön a Hungaroringre utaznak a Magyar Nagydíjra, amit a szokásos, háromhetes nyári szünet követ augusztusban.

A szezon hátralévő részében csupán a Malajziai Nagydíj szeptember 25-re tervezett időpontja lehet szokatlan, ez egy héttel követi a szomszédban rendezett szingapúri futamot, ezen túl az USA Nagydíj és a mexikói verseny között lesz csupán egy hét szünet. Az elmúlt években megszokott menetrendet folytatva a szezon 2015. november 27-én zárul majd Abu-Dzabiban. A végleges versenynaptár az idei utolsó negyedév során várható, de lényeges változások nem valószínűek.

A 2016-os előzetes versenynaptár:

2016. április 3.: Ausztrália
2016. április 10.: Kína
2016. április 24.: Bahrein
2016. május 1.: Oroszország
2016. május 15.: Spanyolország
2016. május 29.: Monaco
2016. június 12.: Kanada
2016. június 26.: Nagy-Britannia
2016. július 3.: Ausztria
2016. július 17.: Azerbajdzsán
2016. július 31.: Németország
2016. augusztus 7.: Magyarország
2016. augusztus 28.: Belgium
2016. szeptember 4.: Olaszország
2016. szeptember 18.: Singapúr
2016. szeptember 25.: Malajzia
2016. október 9.: Japán
2016. október 23.: USA
2016. október 30.: Mexikó
2016. november 13.: Brazília
2016. november 27.: Abu-Dzabi

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!